Danau Beratan és környéke

Következő állomásom Balin a sziget közepén lévő, három tavat is átölelő vulkán komplexum volt. A környék a minden útikönyv borítójáról visszaköszönő, vízpartra épült hindu templomról, Pura Ulun Danau Beratanról ismerhető főleg, de a hely annál jóval többet rejt magában.

Az általam preferált utazási mód a csillagtúra metódust követi. Ez annyit tesz, hogy rászánok egy napot az A-ból B-be eljutásra, majd ott pár napig elvagyok a környék összes engem érdeklő dolgát végigjárva. Ehhez jól meg kell választani a központot, hogy a napok tényleg csak a műélvezetről szóljanak és ne a további utazásokból. Bázisomat így pár napra az egész komplexum közepébe, az 1200m magasan fekvő, elfelejthetetlen nevű Bedugul városába helyeztem. Itt halad keresztül a Bali északi és déli részét összekötő főútvonal. Én északi irányból érkeztem, és már a külső kráterperemre való felkaptatás nagy élmény volt. Szenvedett a megtömött Toyota a szerpentinen rendesen, a kilátás pedig pazar volt.

Egy érezhetően más mikroklímába csöppentem. Bali hegyvidékeiben hűvös trópusi időjárás uralkodik. A száraz és forró tengerpart után épp erre vágytam. A nappali hőmérséklet a teljesen kellemes 20-25°C között mozog, komoly páratartalom mellett. Az időjárás különlegessége még a kiszámíthatóság. Pár nap után már előre vártam a pontban 12:48-kor érkező esőt, és tudtam, hogy van 53 percem addig, amíg vastagon ömlik a víz, majd mehetek tovább a dolgomra. Amíg a környéken voltam, minden nap pontosan ez volt a forgatókönyv, atomórát lehetne hozzá igazítani.

Kumbakarna Laga harcol a majomhadsereggel az Eka Karya botanikus kertben
Kumbakarna Laga harcol a majomhadsereggel az Eka Karya botanikus kertben

Kihasználtam a transzport után a napból még hátramaradt részt, és első programként meglátogattam a szállásomtól nem messze lévő botanikus kertet. Rögtön a belépéskor szembeszökő volt, hogy a hely mennyire tiszta és rendezett. Ekkor már majdnem két hónapja voltam Indonéziában, ezért teljesen elszokott ettől a szemem. Valóságos felüdülés volt ilyen környezetben járni. Az ingyenes belépés pedig a hab a tortán. Már a bejárattól nem messze, a fura szobrok is megállásra késztetik az embert pár percre. Van itt erdei kalandpark, ami egyfajta technikai akadálypálya, hindu templomok, és még egy mini dzsungel is. A növény felhozatal nagyon gazdag. Rózsák, orchideák, kaktuszok, begóniák, és nem is sorolom tovább, mert egyrészről nem vagyok szakértő, másrészről több, mint 2000 fajt kellene megemlítenem. Mindenhol angol nyelven is olvasható kis táblácskák segítik a megismerést. Nekem legjobban a képen is látható páfrányok tetszettek. Egy nagy, sűrű páfrányerdő látványa egészen magával ragadó tud lenni. Aki hozzám hasonlóan szereti a növényeket, annak mindenképp ajánlom a hely felkeresését.

Szép páfrányok
Szép páfrányok

Szokásomhoz híven addig bolyongtam, hogy még erről a rendezett helyről is sikerült betévednem egy irtó sűrű erdőbe a kert mögött tornyosuló hegyekben. Még napsütés alatt is alig szűrődött be fény a fák közé, hát még amikor rámsötétedett. De a leghasznosabb eszközöm, a fejlámpám ismét megmentett. Szeretek eltévedni, habár sokszor csak szeretném magammal elhitetni hogy eltévedtem. Valójában mindig tudom hol vagyok, de néha olyan jó érzés szándékosan nem tudni.

Másnap hajnalban kakaskukorékolásra ébredtem, de a szitkozódás után még visszaaludtam picit. Ezen a napon kedvenc hobbimnak, a hegynek felfelé menetelnek hódolhattam. A Beratan tó körüli vulkán kaldera peremén haladva elérhető Pucak Mangu csúcsot vettem célba. Ez az a csúcs, ami a mindenki által ismert Pura Ulun Danau Beratan templom fotóinak nézegetésekor a hátterében látható. Az ide feljutás nem tart soká, 2-3 óra alatt abszolválható. Viszont a táv felétől valódi kezes-lábas mászásról van szó, olykor elképesztően meredek részeken. Ezt az utat nem tudom nyugodt szívvel ajánlani mindenkinek. Ha valakiben nem lángol örökösen a teljesítménykényszer, vagy szereti ha mindig biztos pont van a talpa alatt, az hagyja ki ezt a programot.

Pura Pucak Mangu templom a hegycsúcson
Pura Pucak Mangu templom a hegycsúcson

Aki viszont bevállalja, az meg is kapja a jutalmát. Tényleg jobb lett volna a kakasokkal ébredni és hajnalban indulni, mert ha előbb érek fel, akkor láttam volna valamit a 2060m-es magasságból. Így viszont mire ideértem, addigra a menetrend szerint érkező felhők már mindent beborítottak alattam, a látótávolságot zéróra redukálva. De sebaj, a nagy szám itt úgysem a kilátás, hanem az itt a csúcson lévő Pura Pucak Mangu templom. Mivel szándékosan nem nagyon informálódok előre, ezek a dolgok engem kellemes meglepetésként érnek. Az pedig rendesen megdöbbentett, hogy itt fenn mekkora a népsűrűség. A templomban ugyanis épp hitüket gyakorló, csendben ülő emberkék voltak. Picit furán éreztem magam, hogy én most belezavarok ebbe az egészbe. Voltak majmok is, akik a templomnál hagyott elemózsiát lopkodták.

Belegondoltam, hogy ezek az emberek hogy a francba jöttek fel ide? Ráadásul egyre többen érkeztek. A végén már voltunk vagy húszan, ráadásul öregek, nők, gyerekek is. Feltűnt, hogy ők egy másik ösvényről érkeznek, amit addig nem láttam. Ez a hely nagyon tetszett nekem. Hiába lettünk egyre többen, teljes volt a csend. Nem szólalt meg senki, csak ha nagyon szükséges volt. A csend, és a tejfehér felhőkben úszó templom a hegycsúcson egészen különös, misztikus hangulatot árasztott. A nejlonzacskók csörgése volt az egyedüli zajforrás, amiből a felhozott élelmet vették magukhoz, amiből néha a majmoknak is dobtak pár falatot. Habár nem tudtam milyen céllal gyűltek össze, és hogy mit csinálnak itt, mégis ezt a helyet teljesen a magaménak éreztem. Ücsörögtem velük, közöttük kicsit, majd továbbálltam.

szentélyek

Mivel ugyanazon az úton sosem szeretek visszamenni, mint ahonnan jöttem, így az ő általuk használt ösvényt választottam. Lefelé haladva folyamatosan jöttek velem szembe a fehér ruhába öltözött emberek, akiknek elmondtam, hogy siessenek, mert odafent már nagy a buli, a lélekszám közlésekor még ők is elcsodálkoztak. Ebből azt következtettem, hogy nem gyakran gyűlik ott össze ennyi sok ember. Lefelé haladva végig kis szentélyek szegélyezték az utat, ahol mintás textíliák, füstölők, illatosítók, virágok, ételdarabok voltak elhelyezve. Ugyanúgy, mint a templomoknál, az ilyen helyek mellett is különlegesen kellemes illat van, olyan amit nem is tudok semmihez hasonlítani. Egy dologgal nem számoltam, mégpedig hogy ha másik úton megyek le, az nyilván teljesen máshová is vezet, mint ahonnét jöttem. A hegy keleti oldalán értem le, nagyon távolra keveredve a szállásomtól.

A menetrend szerinti esőtől mindig egy templom mentett meg
A menetrend szerinti esőtől mindig egy templom mentett meg

A senki földjén voltam, és fogalmam sem volt, hogyan jutok vissza a főhadiszállásomra. De mivel közeledett 12:48, így bementem egy templomba, és a következő 53 percben a térképemet nézegetve rájöttem, le kell stoppolnom félútra Ubudig, és onnan vissza fel, mert a hegy lábain keresztül nem lehet átvergődni. Ha vetünk egy pillantást Bali domborzati térképére, láthatjuk, hogy a közepén szinte csak észak-dél irányú párhuzamos utak vannak. De Indonéziában olyan hatékonyan lehet stoppolni, hogy az szinte hihetetlen. Először a templomtól egy motoros vitt el a legközelebbi településig. Onnét egy muszlim család kisteherautójának platóján utaztam, ami mind a kilátás, mind a feeling miatt nagyon élvezetes. Ők olyan segítőkészek voltak, hogy ahol kiraktak, azon kívül, hogy útbaigazítottak, ebédre is meg akartak hívni. Ezután egy bankár luxus-légkondis autójában ülve figyelhettem meg a káprázatosan szép rizsteraszokat. Mindössze másfél óra kellett ahhoz, hogy egy mindentől teljesen kieső helyről hazaérjek a szállásomra, ingyen, és mindez még egy tájnéző programnak sem volt utolsó. Nincsenek túltervezve a napjaim, de szerintem épp ettől válik tartalmassá és változatossá az egész.

Pura Ulun Danau Beratan
Pura Ulun Danau Beratan

Csak, hogy emeljem a tétet, amikor hazaértem, a már emlegetett híres tóparti templomot mentem megtekinteni, ahol épp akkor kezdődött egy fesztivál. Az útikönyvek egyik kiemelt fejezete ez a hely, aminek megfelelően itt már rengeteg turista volt. Nagy buszokkal érkező kínai csoportok, és európaiak egyaránt. Ez az egyik legjelentősebb templom Balin. Sőt, az egész ország területén látható, hisz ez van az ötvenezres hátoldalán. Nem tudnám megmondani, hogy miről szólt a ceremónia, de nagyon színes-szagos volt. Volt egy idősebb meghívott is, aki nagy tiszteletnek örvendett. Meglepő, ahogy a modern technika eszközei is belekeveredtek a tradicionális szertartásba, például sokan tabletről olvasták az énekek szövegét. De szerintem ezzel nincs gond abban az esetben, ha a helyén tudják kezelni a dolgot, vagyis ha arra használják amire kell, és nem mondjuk facebookot nyomkodnak közben. A területet sok építményből áll, egy Buddha sztúpával is találkoztam. Kellemes, szép hely, de azáltal, hogy ennyire közszemlére van téve, egyben veszít is a varázsából. Ezért ha az útikönyvek borítóján megpillantom a templomról készült képet, akkor bennem a háttérben lévő, megmászott hegy csúcsa ébreszt erősebb emlékeket. Az esemény után hazabattyogtam, és próbáltam megemészteni mindazt, amiről idáig írtam, ami mindössze 24 óra leforgása alatt történt velem. Volt már rosszabb napom.

Ceremónia a Pura Ulun Danau Beratan templomban

Másnap elhatároztam, hogy egy könnyű túra keretében körbejárom a másik két tavat is. Ez a környék meglepő módon a helyi eperről is híres. Olyan ez, mint Batuban az alma, ennek a régiónak is megvan a maga különleges termése. A napos, de minidig hűvös, csapadékos, de sosem fagyos időjárásnak köszönhetően az eper egész évben terem. Ne hagyd el a környéket anélkül, hogy megkóstolnád a helyi epret! A reggelimet stílszerűen a Strawberry Stop nevű helyen költöttem el, ahol strawberry pancaket fogyasztottam strawberry milkshake kíséretével. Olyan finom volt, hogy már előre vizionáltam, a túra után megfáradva is itt veszem magamhoz, szintén eperalapú vacsorámat.

Át kellett sétálnom a városon, hogy a Buyan tóhoz érjek. Az indonéz települések nem igazán támogatják a gyalogos közlekedést, ezért a séta sem túl kellemes. Látszik hogy mindenki motorral jár mindenhová. Nincsenek járdák. Ahol van, ott meg sok esetben óriási lyukak tátonganak rajta befedetlenül. A szenvedést csak fokozza, hogy a főutakon óriási a gépjármű forgalom, így a folytonos dudálás és hello mister hallgatása is kiborító tud lenni. Azt tanácsolom ez ügyben, hogy sose főútvonal mellett sétáljunk, inkább menjünk beljebb egy-két utcával, ezzel sokat könnyíthetünk saját életünkön. Ráadásul megfigyelhetjük az egyszerű emberek mindennapjait, hogy mivel ütik el az idejüket akkor, amikor csak vannak. A kertek mellett elhaladva nagy volt a csábítás a birtokháborításra, a mindenhol pirosló eperültetvények miatt.

Bedugul városa a nagy kráter belsejében

Mivel a tavak közti séta nem igényel különösebb erőfeszítést, így az ember itt elmerülhet a saját gondolataiban. Amikor én igazán belemélyedtem, csak a "felébredés" után csodálkoztam rá, hogy már mennyit jöttem anélkül, hogy a tudatában lettem volna. Érdekes megfigyelni, hogy milyen gondolatokkal foglalkozik az ember ilyenkor. Ez az elmélyülés persze esélyt ad arra is, hogy picit eltévedjünk. A két tó között botorkáltam az erdőben, amikor az eső elkapott. Ebből már tudható, hogy 12:48-kor értem oda. De mint mindig, még itt, ezen az elképzelhetetlen helyen is pont csak rám várt egy kis templom, aminek fedele alá be tudtam ülni. Ezek a templomok számomra egyfajta megmagyarázhatatlan nyugodtságot árasztanak magukból (a kellemes illat mellett). Olyan helyek, ahol azt érzem, hogy jó ott lenni. Látszik hogy törődnek is velük, legyenek akármennyire megközelíthetetlen helyen. Mert ide sem lehet azért könnyen eljutni, a hegytetőre meg pláne nem. De vannak elhivatott emberek, akik számára ez fontos, ők folyamatosan látogatják és ápolják ezeket a helyeket, hozzák a füstölőket, virágokat, és egyéb kellékeket.

Danau Tamblingan tó az őt átölelő kráter pereméről

A túra elnyúlt, így sajnos nem sikerült az epres étteremhez zárás előtt odaérnem. Így betértem a helyi Lidlbe, egy Alfamart kisboltba, összevadászni valami ehetőt. Benyitáskor megpillantottam a rám gyönyörűen mosolygó fiatal indonéz lányt a kassza mögött. Rakosgattam a kosaramba a tételeket, egyidejűleg fejben össze is adtam az áraikat, hogy ne érjenek meglepetések. Mikor a csodaszépen mosolygó lány végzett a termékek beütésével, egy monitorra mutatott, amin a fizetendő összeg volt feltüntetve. A szám jóval nagyobb volt annál, mint amit én számoltam, de gondoltam, a hiba biztosan az én készülékemben van, nyilván rosszul adtam össze, de ez majd a blokkról úgyis kiderül. Csakhogy a blokk nem érkezett automatikusan. Így hát a ragyogóan mosolygó lánytól elkértem azt. A kérésemet csak másodjára értette meg, majd a blokkot összegyűrve becsúsztatta a szatyromba a vásárolt termékek alá. Mosolyogva elköszönt. Kimentem a boltból, kisimítottam a blokkot, amin az az összeg állt, amit én fejben kiszámoltam. Abban a pillanatban, ahogy visszamentem, szólnom sem kellett, a lány tudta hogy csúnyán lebukott, és számolás nélkül azonnal átnyújtott nekem egy nagyobb címletet a kasszából, ami még több is volt, mint a valós különbözet. Ezen akciója után én legalább fél percig meglehetősen szigorú tekintettel szótlanul néztem a szemébe, de ő még ezek után is végig, szemrebbenés nélkül, a tökéletes indonéz mosolyt viselte az arcán, ami nyilvánvaló hazugság volt.

Azért említettem meg ezt az esetet a végére, mert így teljes a kép. Fontos megérteni, hogy az intenzív utazás minden pillanatban számtalan különböző hatást zúdít ránk. Az egyik percben még egy olyan csoda részesei vagyunk, amit sosem felejtünk el, a másikban bosszúsan rúgjuk a port egy végeláthatatlan út mellett sétálva. Az egyik pillanatban alig tudjuk kifejezni a hálánkat egy másik embernek a segítsége miatt, a másikban meglopnak. Akkor járunk jó úton, ha ezeket nem címkézzük fel és rossz jelzőkkel, hanem egységesen, hatásként könyveljük el. És minél több hatás éri az embert az életben, annál teljesebb életet él.

Továbbá ez az eset ismét megerősített abban, hogy az embereket kizárólag egyén szinten lehet értékelni. Több utazós blogot olvasgatva futottam már bele olyan hajmeresztő általánosításokba, hogy "az emberek alapvetően jók", meg hogy "Indonéziában mindenki kedves és segítőkész", stb. Ez pontosan akkora bullshit, mint azt mondani, hogy minden amerikai idióta, vagy hogy minden kínai tud karatézni. Felelőtlenség ilyeneket állítani, mert ettől az utazást még csak tervezőknek fals elvárásaik alakulnak ki. Az emberek, azok csak emberek. Semmi több.

Pár képet még beszúrok ide:

Egy másik érdekes szobor a botanikus kertben
Egy másik érdekes szobor a botanikus kertben
Az összegyűlt tömeg a 2060m-en lévő Pura Pucak Mangu templomban
Az összegyűlt tömeg a 2060m-en lévő Pura Pucak Mangu templomban
A hindu templomok tartozéka a díszes textília
A hindu templomok tartozéka a díszes textília
Az esőtől megmentő templomban, Buyan és Tamblingan tavak között
Az esőtől megmentő templomban, Buyan és Tamblingan tavak között
Szoborcsoport Bedugulban