Menni.hu
Utazós blog menni vágyóknak.

Issyk-Kul alsó

 - Kirgizisztán

A nehéz túra után pihenés céljából kedvenc kirgiz tájegységemnek, az Issyk-Kul tónak a déli partján haladtam tovább. Sokan dicsérték és ajánlották, így nagy elvárásokkal érkeztem.

Karakolból elbuszoztam Tamga faluig, mivel azzal kezdődenek a déli partszakasz igazi üdülő települései. A busz közvetlenül a vörös homokos part mellett rakott ki. Jó érzés volt egy hét után újra látni a nagy vizet. Illetve azt a MIG vadászgépet is, ami a tóparti dombon épp felszálláshoz készült.

MIG vadászrepülőgép Tamgában
MIG vadászrepülőgép Tamgában

Besétáltam a faluba, felderítettem a környéket, és óvatos becsléssel, úgy 30 év lemaradást saccoltam egy hasonló kaliberű magyar faluhoz képest. Beugrottak gyermekkorom emlékképei. Amikor mi is az út porában labdáztunk, vagy az útszéli fákon csimpaszkodva lógtunk, miközben az öregek kinn ültek a padon, és beszélgettek. A legnagyobb esemény pedig az volt, amikor nagy port felkavarva elhaladt az utcában egy vajszínű Lada kombi. Minden arra járó ember - ha többet nem is - de egy szót legalább odaszólt, mire egyszavas választ kapott cserébe: Beszélgetnek? Beszélgetünk.

Ezzel, a ma lassúnak tűnő életvitellel semmi baj nincs. Sem azzal, hogy poros az út. Az időutazás élményébe egyetlen dolog rondított csak bele. A mi időnkben még nem volt ennyi műanyag áru és csomagolás. Emiatt a falu és környéke, csakúgy, mint egész Kirgízia, fájdalmasan szemetes.

Felnőtt, értelmesnek látszó emberek, teljesen automatikus mozdulattal hajítanak ki minden kezük ügyébe kerülő szemetet a busz ablakán. Épp ezért az utak mentén van a legtöbb szemét. De a legfájóbb az, amikor egy természeti látványosság tövébe van lehelyezve egy család havi kommunális hulladéka. A jelenséget azért sem értem, mert bárhová kidobhatná, kukát is találna, ha keresne, nem kerülne pénzbe sem. De ezek az emberek valamiért mégis munkát fektetnek abba, hogy autóba ülnek, és szándékosan egy kanyonnál helyezik el a sittet, amit persze szertefúj a szél. Vajon milyen tudati szint kell ehhez?

Tamgai partszakasz
Tamgai partszakasz

A partszakasz szép, de mivel mindenfelé sok az üvegszilánk, ezért nem javasolt mezítláb járkálni. Volt hely lerakni a cuccaimat, pár ember úszkált csak, mint az északi parton. Legtöbben a gyerekek voltak, akik szülői felügyelet nélkül - a rájuk bízott állatokat kikötve legelni - ugráltak a vízbe. Itt népszerű a horgászat is. A combközépig érő gumicsizmát hordó emberektől ott frissében meg is lehet vásárolni az esti vacsora alapanyagát.

Tamga előnye, hogy a Barskoon völgy szomszédságában van, így bármikor át lehet oda ugrani túrázni egyet. A völgy a vízeséseiről híres, de anélkül is szép volna. Mindenképp érdemes autóval megközelíteni, mert a vízesések 20km-re benn vannak a völgyben, és csak az utolsó 2-3km az igazán látványos. A stoppolás hatékonyan működik. Olyannyira, hogy ki sem szoktam rakni a kezemet, csak sétálok előre, és maguktól is megállnak az autósok, akik pár kérdésért cserébe szívesen elvisznek magukkal egy darabon.

Barskoon vízesés
Barskoon vízesés

Emeletes vízesés révén, több zuhanó szakasza is van. Én a lentről is látható, legnagyobb vízhozamú esést szerettem volna közelebbről megnézni. A pihenésről annyit, hogy hamarosan újra egy nagyon meredek hegyoldalon találtam magamat, amint négykézláb mászok felfelé. Nehéz megbecsülni a távokat és magasságokat. Ebben az országban a legkisebb túra is ott kezdődik, hogy 600 métert kell emelkedni, és nem szerpentinen, hanem toronyiránt neki a hegynek. Félúton megkérdeztem magamtól, hogy ér-e ennyit ez a vízesés, de mivel láttam magam előtt egy csoportot, mentem utánuk.

A 600 méter kaptatás után a nagy vízesés felett lyukadtam ki, ahonnét nem lehetett látni azt, így fölösleges volt az erőfeszítés. Láttam pár nagy madarat, akik a sziklafalban fészkeltek, de annyira gyötörtek a legyek, hogy nem néztem őket sokáig, azonnal visszafordultam. Lefelé ismét az általam utált seggen csúszkálás következett, úgyhogy ezt a túrát nem szerettem meg. Sokkal inkább érdemes a kis vízesést megnézni, ami pár száz méterrel odébb van a nagytól, de végig kellemes fenyvesben vezet az út oda.

Mindenhol meredek emelkedők vannak
Mindenhol meredek emelkedők vannak

Visszafelé érdemes a stoppolás előtt pár kilométert sétálni, hogy előbukkanjanak a háttérben azok a nagy hegyek és gleccsereik, amikből ez a rengeteg víz keletkezik.

Másnap áthelyeztem székhelyemet tíz kilométerrel odébb, Tosorba. Megtaláltam a legdrágább és legrosszabb szállást utam során. Az igénytelen szállásnak megvannak a klasszikus jellemzői. Nem a lepukkantság az igénytelenség. Hanem az, amikor logikátlanul be van pakolva a szobába pár dolog, csak azért, hogy annyival is több legyen. Amikor a szekrényajtót nem lehet kinyitni egy másik fölösleges bútortól. Amikor az egyetlen konnektor egy ágy alatt van. Vagy amikor a wifi jelet kizárólag az egyik falfelülethez hasalva lehet a leggyengébb vétellel befogni. Ezek mind az átgondolatlanság jelei, vagyis a tulajok egyszer nem érezték bele magukat egy vendég helyzetébe.

Különösebb rákészülés nélkül, csak úgy elindultam túrázni. A Skazka kanyon volt a célom, de végül, a térképem félreinformálásának hála, teljesen máshol lyukadtam ki. Mivel nem láttam jeleit annak amit kerestem, felmásztam egy domb tetejére, hogy onnan nézzek szerte szét. Nagy megrökönyödésemre, a remek panoráma ellenére, onnan sem láttam semmi vörösben tündöklő sziklarengeteget. Ettől függetlenül nagyon élveztem a sétát. Olyan helyeken jártam, ahol eddig még sosem, így megvolt a felfedezés élménye, és úgy látszik, számomra ez a legfontosabb.

Változatos tájrétegződés a tótól való távolság és a magasság függvényében
Változatos tájrétegződés a tótól való távolság és a magasság függvényében

A táj nagyon érdekes. A tótól távolodva, a félsivatag zöldellő völgyeiben, oázisszerűen vannak a falvak. Azokon kívül kopár pusztaság van, világossárga vagy vörös homokkőből és földből álló halmokkal, dombokkal. Majd a szint növekedésével megjelennek a zöld fűvel és fákkal borított nagyobb hegyek, amik mögött az örök hóval fedett legmagasabbak kukucskálnak ki. Ez a táj nem mindenkinek tetszik. Számomra túl érdekes ahhoz, hogy ne tetsszen.

A túra után megállapítottam, hogy a tosori tóparton a legtisztább a víz. Úgy gondolnám, hogy a víz egy homogén, egységes valami, de nem. Sem a hőmérséklete, sem a tisztasága nem egyezik meg, még egy 10 kilométeres körön belül sem. A legérdekesebb jelenség az, amikor úszás közben hideg és meleg áramlatok váltják egymást. Nem értem, hogy miért nem egységesen langyos ott a víz. Ilyen, és ehhez hasonló kérdések járnak egy utazó fejében. Ha ennél komplexebb kérdések jönnének elő, az egy jele lenne annak, hogy valamit rosszul csinálok.

Tipikus kirgiz kisbolt Tosorban
Tipikus kirgiz kisbolt Tosorban

Az időjárás hasonlóan szeszélyes, mint az északi parton. Nem lennék itt sem meteorológus. Volt olyan nap, amikor egybefüggő masszív borulás volt, és egész nap esett, mintha dézsából öntötték volna. Ezek a napok sem vesznek kárba. Ilyenkor ki lehet mosni, újra lehet pakolni és rendszerezni a hátizsákot, tisztogatni és karbantartani a használati eszközöket, feltölteni az áramért sóvárgó akkumulátorokat, leveleket lehet írni hazúra, és tervezgetni a következő napokat. De remek program egy ilyen kis falunak a bejárása, mint Tosor. Rengeteg életképet látni az utcákon járva, ami a megismeréshez közelebb visz. Vagy ki lehet ülni a tópartra tűnődni. Nézni a hullámokat, a környezet és az időjárás változásait. Órákig el tudtam így lenni a parton. Csak bámulva és ide-oda ténferegve. És végül azt kívántam, bárcsak többször rontaná el az eső a napot, hogy ne érezzem a kényszerét annak, hogy valamit feltétlenül csinálni kell.

Gyönyörű fényjelenség vihar után
Gyönyörű fényjelenség vihar után

Másnap rátaláltam a Skazka, vagy más néven Fairy Tale kanyonra. Nem tudom hogyan alakulhatott ki ez a jelenség, de biztos van rá magyarázat. Több kilométer hosszan húzódik egy vörös homokkőből létrejött hasadás, törésvonal. Ami mellett sárgás-lilás csíkos dombocskák vannak a teljesen rendezetlen környezetben. Valaha egy nagy egység lehetett ez, de az anyagából kifolyólag gyorsan erodálódik, a sáv már több különálló részből áll. 50 som fejében teljesen szabadon be lehet járni az egész területet, ami elég nagy ahhoz, hogy ne fussunk össze egy turistával se.

Skazka (Fairy Tale) kanyon
Skazka (Fairy Tale) kanyon

A kanyonból stoppal vitettem el magamat Kadzhi-Say faluba, ami pár napig otthonom volt. A település két részből áll. Van egy kisebbik része, közvetlenül a tóparton, illetve egy nagyobbik, benn a hegyek lábánál. A bentit bejárva a kirgiz vidéki települések jellegzetességeit figyelhettem meg: elhagyatott panel blokkok, Lenin emlékművek, félkész épületek, szemetes folyómedrek, a poros utakon Moszkvicsok és Ladák.

Nem messze a falutól, keleti irányban van egy elhagyatott uránbánya. Kisétáltam megnézni az egzotikumot. Ugyanolyan környezetben fekszik, mint a tündérmese kanyon. Ugyanúgy megtalálhatók a vörös, sárga, és lila rétegződések, amik valószínűleg az egész déli parton végighúzódnak. Csak gondolom nehezebb bemarketingelni ezt a helyet. Az "utazzon a mesebeli uránbányához" nem hangzana túl jól. A bánya nem volt teljesen elhagyatott, mert egy markoló kotort valamit, és érkezett egy teherautó is. Az ipartelepet egy pici falu szegélyezi, ahol teljesen megállt az idő. Mindent elmond a kirgiz falvakról, hogy látványban alig különböznek egy elhagyatott uránbányától.

Sok hasonló jelenség található Kirgíziában
Sok hasonló jelenség található Kirgíziában

A part menti rész nagyszerű hely a strandolásra, kikapcsolódásra. Hosszan elnyúló, vörös homokos tópart, ahol mindig találtam legalább száz méternyi szakaszt, ami csak az enyém volt. A víz tiszta és kellemesen hűvös. Az úszkálás után a minden nap más forgatókönyv szerint lezajló naplementét bámulni, közben kavicsokat hajigálni a vízbe a legjobb regenerációs forma testnek és léleknek egyaránt.

Az észak és dél vitájában nem foglalok állást. A tó mindkét partja nagyszerűen alkalmas mind túrázásra, mind pihenésre. A legjobb, e két tevékenységet összekötve felfedezni mindkét partszakaszt.

Gyerekek és bocik Tamgában
Gyerekek és bocik Tamgában
Lovas közlekedés Tamga és Barskoon között
Lovas közlekedés Tamga és Barskoon között
A tó felett rendkívül változatos az időjárás
A tó felett rendkívül változatos az időjárás
Skazka kanyon egy része
Skazka kanyon egy része
Sárga csíkos dombocskák a Skazka kanyonban
Sárga csíkos dombocskák a Skazka kanyonban
Naplemente a déli parton
Naplemente a déli parton