Menni.hu
Utazós blog menni vágyóknak.

Issyk-Kul felső

 - Kirgizisztán

Az Issyk-Kul a kirgizeknek az, mint a Balaton a magyaroknak. A mi tengerünknél tízszer nagyobb tó partját felfedezni valóságos időutazás. Olyan érzés ott nyaralni, mint anno gyerekkoromban, 25 évvel ezelőtt volt a Balatonnál.

Festői vonatút vezet a fővárosból a tó nyugati partjához, Balykchy városáig. Csak nyáron közlekedik, kicsit lassú (6-8 óra alatt teszi meg az utat), de szenzációs panorámát kínál, ráadásul mindösszesen 280 forintért. Egyetlen szépséghibája, hogy így előszezonban csak pénteken, szombaton és vasárnap jár. Így én is pont lemaradtam róla, de ha úgy adódik, visszafelé vonattal fogok menni. Biskekből reggel 6:40-kor indul, és visszafelé ugyanaz a szerelvény indul vissza délután.

Buszok viszont minden nap járnak a fővárosból, a keleti buszpályaudvarról. Egészen Karakolig, a tó túlsó partjáig indulnak járatok, úgyhogy a tó északi partjának bármely pontja elérhető. Konkrét menetrend nincs, a járat akkor indul, amikor megtelik a busz. Cholpon-Atáig, a tó közepéig 300 som, vagyis 1200 forint a 4 órás út ára.

A táj az Issyk-Kul felé haladva
A táj az Issyk-Kul felé haladva

Ez még mindig nagyon olcsónak számít, főleg ha a hazai viteldíjakat nézzük. Ez részben abból adódik, hogy a benzin litere itt mindössze 160 forint, részben az alacsonyabb bérekből. A sofőrök nyomják neki rendesen, és amint meglátnak a távolban egy portyázó rendőrautót, beletaposnak a fékbe, illetve a biztonsági övet áthúzzák maguk előtt. Majd amikor meglátják, hogy csak egy papír rendőrautó volt, megkönnyebbülten csatolják ki az övet, és taposnak újra a gázba.

Egy ilyen távolsági járat egyben csomagküldő szolgálat is. A sofőrnek oda lehet adni mindenféle pakkokat, hogy majd az egyik érintett településen valaki azt várni fogja az út mellett. A feladó és az átvevő is fizet valamicskét a sofőrnek, a csomag a lehető leggyorsabb úton a címzetthez kerül, így mindenki jól jár.

A tóig vezető út nagyon látványos, bár a busz csak részben halad a sínek mentén. Óriási gyűrődések vannak a domborzatban. A legtöbbször fátlan, füves dombok, vagy vöröses sziklás hegyoldalak, gyors sodrású folyókkal a tövükben. Kőomlásra figyelmeztető tábla csak egy volt, de azt a kiegészítő tábla 5 kilométeren át jelezte.

Domborzat
Domborzat

Furán hangzik, hogy a tóhoz felfelé kell menni, de mégis így van, hiszen a vízfelszín 1600 méteres magasságon van. A tavat elérve, a környezet is átalakul. Megjelenik a vízpartot északról és délről átölelő Ala-Too hegyvonulat, közepén a nagy vízzel, közöttük pedig félsivatagos, száraz, köves bozótos puszta van. A havas hegyek, a mélykék tó, és a sárgásbarna föld az itt-ott zöld bozótokkal nagyon szép és egyedi látványt nyújt, vadkeleti hangulatot teremt.

A második legnagyobb alpesi tó a világon a magassága ellenére sosem fagy be. A neve is azt jelenti, hogy meleg tó. Legmélyebb pontja 700 méter, és érdekessége még, hogy lefolyástalan, vagyis csak párolgás révén veszít vizet, a folyók csak a tó irányába folynak, a hegyek gleccsereiből.

Tamchy, háttérben a Küngöy Ala-Too hegység kis része
Tamchy, háttérben a Küngöy Ala-Too hegység kis része

Egy kis falunál, Tamchy-nál dobattam ki magamat. A buszról egy néni szállt le még rajtam kívül, aki azonnal invitált is magához. A faluban CBT működik, vagyis közösségi alapú turizmus. Ez azt jelenti, hogy nincsenek hotelek, sem kifejezetten a turizmust segítő és pörgető szervezetek, sem létesítmények. Hanem mindenért a lakosság tesz. Szinte mindegyik ház egyben vendégház is. Ahol ki van írva a Комнаты (szoba) szó, ott a tulajok kiadják saját lakrészeiket. A pénz így közvetlenül hozzájuk vándorol, a helyieket segíti. Az árak több, mint barátiak. Napi 1200 forintért kaptam egy teljesen korrekt bungalót.

Tamchy, a part felé vezető út
Tamchy, a part felé vezető út

Tamchy egészen lenyűgözött. Valóságos időutazás volt számomra az ott eltöltött három nap. Minden paraméterében az évtizedekkel ezelőtti Balatonakalit idézte fel bennem. Csendes, tágas, poros utcák, ahol az út közepén a porban labdáznak szakadt ruhákban a gyerekek. Csak kis boltok vannak, amiket végigjárva, mindenhonnan egy-egy dolgot véve lehet beszerezni a piknikezéshez szükséges földi jókat, illetve naptejet és strandlabdát. Több kilométer hosszú homokos partszakasz, amit senki nem birtokol. Mindenki oda megy, és ott teríti le pokrócát, ahol kedve tartja. Pár vízibicikli és csúszda az össz infrastruktúra, na meg a lemezekkel körülhatárolt öltözőfülkék, amiből alul az ember lába kilátszik, jelezvén, hogy van benn valaki. Kellemesen hűsítő víz, amiből nem akar kijönni az ember, olyan jó benne lubickolni. A partot járó árusok, akik füstölt halat és gyümölcsöket lógatnak a kezükben. Ladát ugyan nem láttam, hogy mosnának a tóban, de volt pár kissrác, akik szamárháton érkeztek, vagy juhokat legeltettek a parton. Az éjszaka eljöttével enyhén leégve, mezítlábas hazacsoszogás a parttól 200 méterre lévő bungalóba. Tamchy egy olyan helye a világnak, ahol az ember azt érzi, minden rendben van.

Moszkvics és vízibicikli a tóparton
Moszkvics és vízibicikli a tóparton

Persze különbségek is akadnak a Balatonhoz képest. Például az Issyk-Kul vize enyhén sós. Az időjárása is sokkal változékonyabb. Mindennapos, hogy a tó felett még javában süt a Nap, de északról, a hegyek felől már gyülekeznek a fekete felhők. Egészen különleges érzés úgy fürödni a tóban, hogy közben a drámai színezetű eget, és a négyezres hegyekbe csapkodó villámokat nézi az ember. A helyieket a vihar közeledte cseppet sem érdekli. Hozzászoktak ők már ehhez, gondolom, mivel a harmadik, ugyanolyan forgatókönyv szerint zajló napon már én is hozzászoktam. A semmiből keletkezhetnek tomboló széllel járó esőzések, és ugyanolyan hirtelenséggel meg is szűnhetnek. A lényeg, hogy nem kell vele foglalkozni.

Vihar közeledik a tó felé
Vihar közeledik a tó felé

Én az előszezon végét fogtam ki, így láthattam, hogyan készülnek a nagyobb tömegek fogadására. Beszántották traktorral a partot, és a helyiek kézzel gyomlálták ki a földből a szúrós növényeket, gyökereket. Elkezdték összetákolni az üdítős bódékat, és a tavaly lelakatolt WC ajtókat is kinyitották. Van a parton egy disco club, talán a szezon kezdetével abban is felpezseg majd az élet.

Délelőtt ajánlott kimenni, mert délután 3-tól már esélyes, hogy teljesen elromlik az idő. Volt olyan, hogy a nagy parton összesen hat ember volt rajtam kívül, a vízben benn pedig, ameddig a szem ellát, egyedül csak én fürödtem. Mivel a víz hőmérséklete igen hideg, ezért főleg csak a gyerekek játszanak benne. Illetve aki belemegy, az sem tölt benne sok időt, mert még folyamatosan úszva is ki lehet hűlni. A kijövetelt a mindig fújó szél teszi csípőssé, a gyors felmelegedésre a legjobb megoldás belefeküdni a forró homokba. A Nap nagyon éget, de mégsincs füllesztő meleg. Ez a tengerszint feletti magasságból adódik, épp ezért nagyon ajánlott még az edzettebb bőrűeknek is naptejjel kenegetni magukat.

Tamchy utcaképébe a régi autók illeszkednek bele harmonikusan
Tamchy utcaképébe a régi autók illeszkednek bele harmonikusan

Vidéken sokkal több a régi autó, mint a fővárosban volt. A legnépszerűbb a Moszkvics, a Lada, és a Zil. A poros földutakra épp ezek valók. Ha befordul a faluba egy új gyártmányú autó, az olyan furán néz ki, kilóg a környezetből. Az út mellett legelő állatok sokkal inkább beleillenek a képbe, mint egy új Mercedes. Legalább hatszor bejártam oda-vissza a teljes falut, mert olyan jó volt az utcákban sétálni. És még hatodik alkalommal is volt bőven téma a fényképezéshez.

Az állatokat gyerekek terelgetik. A hét-nyolc éves kissrácok ilyen felelősséggel bíró feladatot kapnak. Rendszerint szamárháton közlekednek, hajtják szegény állatot rendesen. Ha kiérnek a partra, a szamarat kikötik legelni, ők meg ugrálhatnak a vízbe. A kiskutyájuknak parancsba van adva, hogy a szamár tíz méteres körzetébe ember nem mehet. A gyerekek valójában ugyanazt gyakorolják amit a felnőttek csinálnak, csak kicsiben. Egész biztos jó gazda lesz belőlük. Érdekes, hogy a világ különböző részein mennyire máshogy nőnek fel a fiatalok. Szerintem ez a modell sokkal életrevalóbb, felelősségteljesebb, természetközelibb, tisztább tudatú embereket nevel, mint a hadd nyomkodja a kütyüt, addig sem kell vele foglalkozni metódus.

A gyerekek sötétedésig odakinn a szabadban játszanak
A gyerekek sötétedésig odakinn a szabadban játszanak

Működik Van a faluban egy posta. Gondoltam, küldök haza pár képeslapot az értem szorítóknak. Kézzel-lábbal sikerült elmutogatni, hogy mit szeretnék, de nem volt képeslap. Miközben a postát egyedül vivő nő felhívta telefonon konzultálni ez ügyben a központi agyat, körülnéztem odabenn. A rusztikus fabútorok között megpillantottam egy ősrégi mérleget, írógéppel írt nyomtatványokat, és egy magyar országházas falinaptárat. Valamint magát a telefonkészüléket, amin keresztül intézik hívásaikat a helyiek. Bizony, a postára járnak be telefonálni! Nekem is fel kellet emelnem a másik kagylót, hogy immáron hármasban, egy angolul tudó postással közösen egyeztessük le, hogy mik is a szándékaim. Végül azzal zártunk, hogy másnapra hoznak ide képeslapokat. Másnap persze közölte a nő, hogy majd másnap jöjjek vissza, mert nem érkeztek meg a lapok. Az utolsó napom reggelén, már a nagy táskával a hátamon, távozásom előtt, végső esélyemben bízva, kimentem nyitásra a postához, ami persze zárva volt. A nő fél óra késéssel, de cseppet sem sietve érkezett meg és oldotta a hatalmas lakatot a faajtón, pedig már ketten is vártak rajtam kívül, akik telefonálni szerettek volna. De a lényeg, hogy legnagyobb örömömre kibontott egy vadonatúj köteg képeslapot. A kiválasztottakra roppant autentikus mozdulatokkal ráhelyezte a bélyegeket, a pecsétjét a tintapárnából kiemelve, rálehelve, majd a lapokra határozottan rányomva, hitelessé tette a küldeményt. Rákérdeztem, 20-25 nap múlva érhetnek célba a lapok. Szóval lehet, hogy én előbb otthon leszek.

Alig öt perc várakozás a főút mellett elég volt ahhoz, hogy egy busz felvegyen, és 50 somért kitegyen 40 kilométerrel odébb, az északi part legnépszerűbb városában, Cholpon-Atában. Fájt a szívem, hogy el kellett hagynom Tamchyt. Előre féltem, hogy a jóval turistásabb városban majd nem találom a helyemet, de pozitívan csalódtam.

Sziklarajzok Cholpon-Ata szabadtéri múzeumában
Sziklarajzok Cholpon-Ata szabadtéri múzeumában

Elsőként a város külterületén fekvő szabadtéri múzeumhoz sétáltam ki. Hatalmas, félsivatagos területen végeláthatatlan sziklarengeteg. Ez nekem önmagában elég lenne, de a muzeális értéket a sziklákba karcolt, időszámítás előttire datált ábrák jelentik. A bejáratnál, az 50 som kifizetése után egyből a legnagyobb ilyen ábrákkal teli követ figyelhetjük meg, és fényképezkedhetünk vele.

Több út van a múzeumon belül, igazodva a látogatók személyenként változó szabadidejéhez, és sziklanézési tűréshatárához. Nekem mindkettő végtelen, így bejártam az egész terepet. Az eleje remekül ki van táblázva. Kis zászlócskák jelölik azokat a helyeket, ahol van esély megpillantani valamit. Viszont a park nagyobb részén semmilyen jelölés, sem út nincs. De ez épp így a jó, ugyanis innentől válik játékká az egész, lehet régészkedni. Segítség nélkül kell észrevenni a már eléggé megkopott karcolatokat, amihez elég jó szem kell. Jellemzően a nagyobb darab, egyenes oldalfallal bíró, sötétebb sziklákra rajzoltak hajdan, így azokon érdemes keresgélni. Én a végén már minden kis hasadásba beleláttam valamilyen ábrát.

Két kecske
Két kecske

A kedvenc téma a hegyi kecske volt. Az ábrák 90%-a kecske, ami a jólétet, gazdagságot szimbolizálja. Feltűnik még a szarvas, a hóleopárd, és a Nap, esetleg az ember. Ha ezeken az ábrákon kívül valaki talál mást is, akkor azonnal jelentse előbb nekem, majd a múzeum igazgatóságának. Cirill feliratok és szívecskék nem számítanak, azok már modern művészek termékei.

Ritkán, de vannak kőszobrok is, amiknek egyedül a fejük van kidolgozva, ám az meglehetősen hasonlít a kirgizekéhez is hasonló, mongol, lapos fejszerkezethez.

Emberalakzatok sziklából
Emberalakzatok sziklából

A nagyon spórolósoknak tipp, hogy a terület kelet felől nincs elkerítve, simán be lehet menni. Bár én ezt nem javaslom. Én az ilyen jellegű belógást csak akkor nézem jó szemmel, ha az ár irreális, vagy a tartalom nem éri meg az árat, de itt egyikről sincs szó. Én nagyon jól éreztem magam a milliónyi szikla között, ábrákat keresgélve. Mivel árnyék egyáltalán nincs, és 1800 méter magasságban van a placc, fejfedő és naptej használata ajánlott. A helyet régész hajlamúaknak és sziklamániásoknak is ajánlom.

Az ide kivezető úton Kirgízia kevésbé szép, de eléggé jellemző oldalát ismerhetjük meg. Ez pedig a teljesen lepusztult városi környezet. Számtalan félig lerombolt, vagy félig elkészült, romos épület, és rengeteg szemét rondít bele az alapvetően gyönyörű környezetbe.

Fotósoknak paradicsom. Felkapott téma mostanság az ilyen jellegű rothadás fényképezése. Főleg úgy, hogy a pusztulat közepére egy onnan kirívó, tetszetős, szép fotóalanyt helyeznek bele. Hozzám is közel áll ez a téma. Nos, Kirgíziában a lepukkantság alapvetően adott, már csak valami szépet kellene idehozni.

Az utam a kinti múzeumból egyenesen annak benti párjába vezetett. Ugyanúgy 50 som volt a belépő. Egy fiatal lány pattant elém, aki felajánlotta, hogy angol nyelvű segítőm legyen. Visszautasítottam, de valamiért mégis rám ragadt, és milyen jól tette. Rengeteg információval látott el, amik tényleg hasznosak voltak, sokat adtak hozzá a kiállított tárgyakhoz.

Kihasználva a lehetőséget, megkérdeztem, hogy Kirgízián belül merre láthatnám kedvenc állataimat, a jakokat. Erre ő felhívta az apját, aki vadász. Majd nem sokkal később meg is kaptam a tuti tippet, hogy nemrég ő is látott jakokat itt, nem messze, a Semyenovka völgy végénél. Nagyon megörültem az infónak, egyből el is kezdtem tervezgetni a többnapos kalandot.

A lány egy családi drámába is beavatott, miszerint a nagyapja valamiért leölte az apja állatait, ezért az apja megölte az öreget. Majd a kis erszényéből előhúzott egy hóleopárd csont darabot, illetve egy másik talizmánt, egy farkas fogat. Ezek a tárgyak remekül illeszkedtek a múzeum történelmi részébe, ahol az animizmusról, sámán kultuszról volt szó.

Ma ugyebár hivatalosan az iszlám az államvallás Kirgizisztánban. Ez az ország a legjobb példa arra, hogy az államvallás, mint fogalom, mennyire semmit sem jelentő, értelmetlen állásfoglalás. A boltok roskadásig vannak alkohollal, de nem ám elrejtve, hanem a leginkább szembetűnő helyen, komplett falakat elfoglalva. Az öltözködési szokások teljesen szabadosak a nők részéről is. A mecsetek teljesen üresek. Talán a népesség 1%-a lehet a valóban az iszlámot követők száma. Mégis minden hajnalban óbégatnia kell a mecsetnek, felébresztve egységesen mindenkit, mert ez az államvallás. Csak épp senkit nem érdekel. Ha pedig a valódi szellemi utat járók arányát nézzük, Kirgízia annyira muszlim, mint amennyire Magyarország keresztény. Minden népcsoportnak megvan a maga természetesen kialakult hitrendszere, amit nem kellene államilag felülírni mással. A lány is valamiért magánál hordozza azokat a csontokat...

Az Issyk-Kul tóról szóló résznél volt egy remek makett, ami a tó víz alatti domborzatát mutatta be, és az azt körülölelő Ala-Too hegységet. Megtudtam, hogy ez a fiatal gyűrődés még növésben van, és hogy elvileg nem a Tien-Shan része, mégis oda sorolják. A lány nem az első, aki azt mondja, hogy a tó déli partja sokkal jobb, mert kevésbé turistás, és kevésbé szemetes is. Hát, nekem az északi oldal is bejön, de így még inkább várom már a délit.

Kirgiz kalpak
Kirgiz kalpak

A legjobban a kirgiz tradíciókról, viseletről szóló rész tetszett. A férfiak által viselt kalpakról megtudtam azt, hogy a csúcsos sapka egy hegyet formál. A két oldala két havas csúcs, aminek közepén egy folyó folyik lefelé a felhajtott karimához, ami az embereket jelképezi. A sapkából fentről kilógó bojt pedig az ember elméjéből távozó rossz gondolatokat szimbolizálja. Így, hogy értem, már koránt sem csupán egy mókás sapka, a jelentését teljes mértékben a magaménak érzem.

A nők feji viselete is roppant érdekes. Ők egy sokszorosan körbetekert, igen nehéz, fehér textilgöngyöleget cipelnek a fejükön. Ennek szerepe teljességgel funkcionális. Bármire felhasználható textilanyag. Például ha gyermek születik, van mibe belegöngyölni. Vagy ha meghal az illető, akkor szintén jól jön 15 méter anyag, amibe betekerhetik a halottat.

Voltak még puzzle szerű képek, amik a nomád életmódról szóltak, le lehetett ragadni előttük jó ideig. Volt egy mini jurta is. Rákérdeztem, elvileg -20 °C-ig használhatók ezek az ideiglenes építmények. De az előnyük épp abban mutatkozik meg, hogy ha hideg van, vagy ha a körülmények rosszul alakulnak, akkor simán lebontják, szekérre teszik, fogják a gyerkőcöket meg az állatokat, és odébb mennek egy élhetőbb helyre. Egy jurta felállítása nem napok, sőt nem is órák kérdése. 40 perc alatt összerakható.

Szóval ezt a történelmi kulturális múzeumot ajánlom, a kinti és a benti részét is. Viszont van egy másik is, a Ruh Ordo, amit meg nem. Ahogyan az lenni szokott, nagy, modern, drága, és tartalmatlan. A belépő 400 som. A város legszebb részén van, tóparti fekvéssel megáldott helyen, a körítés tehát adott volna. Viszont a pavilonok, amik a különböző vallási irányzatok kirgiz kapcsolatait mutatnák be, szinte teljesen üresek. A buddhizmus résznél ez az üresség még kapóra is jön, de sajnos a többi esetben is egy-két tárgy ha akad a nagy tér sarkaiban. Nem is beszélve arról, hogy a vakító napsütésből teljesen kivilágítatlan helyekre kell bemenni, ami miatt még inkább semmit sem lát az ember. A kulturális pavilonok, amik még nagyobbak, fájdalmasan üresek. Pozitívumként pár fafaragást tudok említeni, amiket egyetlen törzsből alkottak, illetve egy igazi jurtát. De ez még mindig nagyon kevés 400 somért. Ebből a pénzből inkább bemegyek nyolcszor a másik múzeumba.

Cholpon Ata madártávlatból
Cholpon Ata madártávlatból

Amióta megérkeztem Cholpon-Atába, vonzotta a szememet az az antenna állomás, ami a város mögötti dombon van. Gondoltam, fel kellene oda menni, megnézni, hogyan fest a város és környéke madártávlatból. A napi tatyómmal indultam, mert könnyűnek ígérkezett, és az is volt. Megéri felkaptatni a poros sziklás emelkedőn, jó képeket lehet fentről készíteni.

Sőt, a hátrafelé, a hegyek felé való kilátás is pompás. Viszont azzal nem számoltam, hogy egyértelmű csapásokat, trekking útvonalakat fogok felfedezni befelé a nagy hegyek irányába. Próbáltam magam az eredeti tervemhez tartani, és visszatérni a városba, de nem bírtam magammal, vonzott az út. Csak a völgy bejáratáig megyek, megnézni, hogy mégis milyen, álltattam magam.

A Cholpon Ata mögötti környezet jellemző képe
A Cholpon Ata mögötti környezet jellemző képe

Biztos sokaknak nem tetszene ez a környezet. Poros, homokos, sziklás, bozótos, félsivatagos táj, ahol egyedül a folyók menti partszakasz zöld. Nekem viszont nagyon tetszik. Olyan, mint az egyik kedvenc filmemben, az Ahová lépek, szörny terem nagysikerű első epizódjában. A trekking út a TV toronyhoz felvezető út melletti utcából indul, és végig a folyót követi, így az utat eltéveszteni sem lehet.

Egészen a völgy végéig mentem, ahol az út elkanyarodott volna egy másik völgybe, hogy végül visszafelé haladva a szomszéd városban zárja a kört. Mindenkinek javaslom az egész túrát megtenni, biztosan szép a többi része is. Számomra ez egy teljesen meglepetés túra volt, amire nem készültem, és az az öt óra, amit beleraktam, nagyon élvezetes volt.

A folyó menti rész végig oázis
A folyó menti rész végig oázis

Remek érzés volt a szinte üres kis táskával szökkenni. Sokkal fürgébb, mobilisebb vagyok vele, nem vagyok annyira lassú és kiszolgáltatott, mint a nagy, nehéz zsákkal. Próbálgatom mindkét fajta túrázást, de egyelőre a könnyű súlyú áll nyerésre.

A forró túra után jólesett lehűteni magamat, ezért utolsó napom hátralévő részét strandolással töltöttem. A félszigeten egy jó partszakasz van, a keleti részén, de az is sokkal turistásabb és piszkosabb is, mint Tamchyban. A félszigetet nem éri meg bejárni, mert ugyanolyan ronda, mint a kirgiz települések úgy általában.

A legjobb partszakasz Cholpon-Atában, látszik a megmászott antenna torony is
A legjobb partszakasz Cholpon-Atában, látszik a megmászott antenna torony is

A parton épp virágoztak kedvenc fáim. Azt hiszem olajfűz (ezüstfa) a neve, és odahaza is gyakori. Nagyon kellemes, nem tolakodó, édeskés, kissé vaníliás illatot árasztanak magukból. Nem bírtam betelni a szagolásukkal. A meggynek volt még nagy szezonja így július elején, roskadásig voltak a fák, amiket senki sem szedett le. Sokszor jöttek jól a telkekről kilógó ágak termései, még szomjoltónak is.

Alig akartam kijönni a vízből, olyan jól éreztem magamat benne. Szeretek úszni, és tudtam, hogy legközelebb majd csak a déli parton lesz rá lehetőségem. Mindenki szerint a déli oldal a jobb. Hiszem, ha látom.

Utólagos kiegészítés: Egy hónappal később, utazásom utolsó napjaira visszatértem pihenni a tó északi partjára. Mivel akkorra már javában főszezon volt, a partszakaszok zsúfolásig megteltek emberekkel. A szállás árak is duplájukra emelkedtek, és elárasztották a környéket a könnyű pénzt szagoló hiénák. Fura és lehangoló volt így viszont látni kedvenc helyeimet. A víz ugyan melegebb volt, és a sárgabarack is ekkorra érett be, de a part igazi varázsát szezonon kívül lehet megtapasztalni. Cholpon-Atát strandolás és pihenés céljából semmiképp nem ajánlom főszezonban. Tamchy viszont még az embertömeg ellenére is szerethető maradt.

A sok szöveg helyett beszeljenek inkább a képek, és videók:

Utcakép Tamchyból
Utcakép Tamchyból
Kellemes partszakasz
Kellemes partszakasz
Sétálás a tóparton
Sétálás a tóparton
Strandolók sétálnak hazafelé
Strandolók sétálnak hazafelé
Stég
Stég
Látszanak a déli part hegyei
Látszanak a déli part hegyei
Strand
Strand
A pusztulat túra elején
A pusztulat túra elején
Azt a zöld csapást láttam meg, ott középen
Azt a zöld csapást láttam meg, ott középen