Namche Bazar - Thame

Namche Bazar a környék központja. A 3440 méteren lévő, hegyoldalba vájt településen minden megkapható, minden elintézhető, és mindig vissza lehet ide térni egy-egy melléktúra befejeztével.

Nagyon látványos a város elhelyezkedése. A völgyek aljáig le sem lehet látni, a környező havas hegycsúcsok pedig jócskán fölé tornyosulnak. Fura volt, hogy pár hete még a google maps-en nézegettem képeket a helyről, most meg a saját szememmel is láthattam. A hőmérséklet dél alatt kellemes, bár mindig szeles, estére pedig nagyon lehűl. Délutánra rendszerint megérkeznek a felhők, amik nem csak az időjárást, de a szép táj látványát is elrontják, ugyanis a hegyek csakis tiszta időben látszódnak. Van itt internetező, gyógyszertár, pénzváltó, posta, snooker termek, túraboltok, szállások és éttermek tucatjai, úgyhogy remek bázis ez az innen túrára indulóknak.

Namche Bazar és a környező hegyek
Namche Bazar és a környező hegyek

Az akklimatizációs napok eltöltésére is tökéletes a hely. A hegyi betegség ebben a magasságban már kezd jelentkezni, így ide felérve javasolt egy pihenőnapot tartani. 2500 méter felett a levegő oxigéntartalma jelentősen lecsökken, így a szívnek jobban kell pumpálnia a vért ahhoz, hogy a megszokott mennyiségű oxigénhez juttassa az agyat és egyéb szerveket. A csökkenő légnyomással jár még, hogy az agyban és a tüdőben lévő folyadékháztartás is megváltozik. Az emberi lény képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, de ez a folyamat időbe telik. Ha valaki nem fordít elég időt az akklimatizációra, akkor az kómához vagy akár halálhoz is vezethet.

Hatszáz méter emelkedés után ajánlott egy nap pihenőt tartani az új magasságon. A teljes ágynyugalom helyett a legjobb akklimatizáció egy könnyed túra, aminek során pár száz méterrel magasabbra megy az ember, majd visszatérve, az eredeti magasságon éjszakázik. Megszívlelendő javaslat, hogy mindig alacsonyabban aludj, mint a legmagasabb pont, amit elértél aznap. Fontos még a bőséges folyadékfogyasztás, bár az tengerszinten is az. A betegség enyhe tünetei a fejfájás, nehéz légzés, szédülés, és rossz alvás. Ha egy adott magasságon megszűntek ezen tüneteid, akkor indulhatsz tovább. Komoly problémára utaló jelek az abba nem maradó száraz köhögés, a koordinációs zavarok, a hányás, és a komoly légzésnehézség. Ha ezek közül bármelyik is jelentkezik, a legjobb orvosság a legalább ezer méterrel való azonnali lefelé ereszkedés.

Nem szabad elviccelni az akklimatizációt. Egy helyi boltos mondta még Luklában, hogy naponta hoznak le helikopterrel tucatnyi embert, akik nem fordítottak elég figyelmet egészségükre. Épp ezért elég sokat időztem ezen a magasságon. Meg azért is, mert van látnivaló bőségesen, úgyhogy felesleges is lenne rohanni. Első napomon Khunde és Khumjung falvain át tettem egy kört. A közel háromórás út alatt 3800 méterre emelkedtem, majd 3440-en aludtam, tehát ez egy jó akklimatizációs kör volt.

A környezet Khunde felé haladva
A környezet Khunde felé haladva

Emellett ismét szép tájakat jártam be. Mivel a sűrű felhők miatt távolra nem láttam, ezért a közelemben lévő tereptárgyakban és élőlényekben gyönyörködtem. Sziklákkal teli hegyoldalon haladtam felfelé, amikre nepáli betűkkel voltak szövegek vésve vagy festve. A növényzet is teljesen egyedi volt, alacsony növésű, általam még soha nem látott fákkal, és piros virágokkal. Elhaladtam egy jak farm mellett, ahol kis jakokat láttam legelni. De a farmon kívül is rengeteg állat él itt szabadon. Sokszor találtam magam szembe dzopkyókkal, akik csak legelésztek, vagy pihengettek. Egyébként előszeretettel teszik ezt hetven fokos dőlésszögű hegyoldalakon.

A települések nagyon tetszetősek. Távolról nézve látszik igazán a rendezettségük. A magas hegyoldalak alján emelt épületek a kőből készült falaikkal és színes tetőikkel kellemes összképet nyújtanak. Kövekből kirakott kerítésekkel vannak elválasztva a telkek, kertek és legelők egymástól, és a közöttük lévő vékony sáv jelenti az utakat, ami így egy labirintus rendszert ad ki, ahol haladni lehet. A természetes források tudatosan vannak terelve, szintén kövekkel határolt vájatokban. Az utak közepén sok a kőhalom, amiken vagy írások olvashatók, vagy csupán esztétikai szerepük van. Hát igen, eléggé kő alapúak ezek a helyek.

Khumjung felépítése
Khumjung felépítése

Mind Namchéban, mind ezekben a kis falvakban folyamatos a kopácsolás, mindenhol építkezés folyik. A turisták rengeteg pénzt hoznak ide, így a környék rohamosan fejlődik. Hogy ez jó vagy rossz, azt majd az idő eldönti. Valamiért a helyi lakosokat én mind egyformának látom. Megvan minden nem és korosztály esetében, hogy ki hogy néz ki. Ugyanazokat az arcokat látom minden településen. A bejárat küszöbén olvasót szorongató és mormoló idős néni, a fejkendőt és kar rész nélküli dzsekit hordó fiatalasszonyon át, az alacsony növésű teherhordó férfiakig mind beilleszthetőek egy sablonba. Vagy csak nekem ennyire rossz a nepáli arcmegkülönböztető képességem.

Khumjungból már visszafelé haladva ismét ember feletti tájba futottam bele, pedig a hegyek tetejét a felhőktől nem is lehetett látni, így azokat csak oda képzeltem. Mindenkinek javaslom, aki Tengboche felé halad, hogy a Khumjung felé vezető úton induljon el. Jó sokat kell felfelé trappolni, de bőven megéri a kapott látványért cserébe.

Khumjung és Namche között szenzációs a látvány
Khumjung és Namche között szenzációs a látvány

Másnap reggel elindultam Thame felé, ami a fő csapásvonallal teljesen ellentétes irányban van, de sok jót hallottam a régióról, és csak egy picit van magasabban, úgyhogy rászántam erre a mellékküldetésre két napot. Ráadásul a Yak Hotelben megkaptam a tuti tippet, hogy ha igazi jakokat akarok látni, akkor erre Thame a megfelelő hely. Igazuk volt, már az odafelé vezető úton elhaladtak mellettem a nem csak fekete, hanem szürkésbarna, és tarka színű, vastag bundájú állatok. Először elkövettem azt a hibát, hogy a szakadék felőli oldalra álltam félre előlük, de azt nem szabad, mert lelökhetik az embert a sok száz kilós jószágok. Mindig az út fal felőli oldalára kell állni, és kivárni amíg elhaladnak. Az érkezésükről jó előre lehet értesülni a nyakukba akasztott kolompok hangját hallva.

Az egyik falu kőfalai között elhaladva egy kislány köszönt rám. Menet közben visszaköszöntem, de csak akkor álltam meg, amikor angolul utánam dobott még pár kérdést. Tudtam, ő is egy olyan helyi lesz, aki örül annak, hogy gyakorolhatja az angol nyelvet, és erre megragad minden lehetőséget, vagyis minden, a faluján áthaladó turistát. Mivel nekem sem árt a gyakorlás, így elbeszélgettem vele. Kérdésemre, hogy honnan tud ilyen jól angolul, azt válaszolta, hogy az iskolában tanulja, Namchéban. Számon kértem rajta, hogy akkor miért nincs ma iskolában, de már előre tudtam a választ, amit meg is erősített, vagyis hogy Nepálban rengeteg ünnepnap van. Állítása szerint 40-50 évente, amikor nem kell iskolába menni. Mindenesetre nem semmi dolog kisiskolásoktól az, ha napi szinten teszik meg azt az útvonalat, amin az elfáradni vágyó nyugati turisták túráznak. Megvitattuk még az étkezési szokásainkat, majd búcsút intettem neki, aki az utánam érkező csoporttal folytathatta aznapi nyelvleckéjét.

Az út felétől egyáltalán nem élveztem a sétát. Nagyon rossz idő volt, a felhőktől semmit sem lehetett látni a tájból. Ezzel az erővel az Alföld közepén is sétálhattam volna, ott is pont annyi hegyet láttam volna. Thame felé közeledve elkezdett szállingózni valami havas eső szerűség, ami szintén nem hiányzott. A kezeimet lehelve tettem meg az utolsó kilométereket. Sajnáltam nagyon a dolgot, mert biztosan szép táj van itt, de annak ellenére, hogy direkt a legtisztább évszakban érkeztem, sajnos nem pillanthattam meg. Egyedüli örömömet a szabadon legelésző állatok jelentették. Ezeket a jámbor jószágokat elnézegetve mindig mosolyogni támad kedvem. Hangot sem hallatnak, a légynek sem ártanak, és aranyosak. Tisztelem őket, amiért ilyen hidegben is meg tudnak élni.

Jakok Thame felé haladva
Jakok Thame felé haladva

Felértem a 3800-on lévő településre, és betértem az első lodgeba, ahol kaptam egy 3 négyzetméteres lakosztályt. Fűtés egyedül a másik épületben, az étkezdében volt, ahol mindenki a fával és szárított jaktrágyával feltüzelt kályhát ülte körül. A tíz turista mindegyike az orrát fújta, vagy szívta, krákogott és köpködött, bár ez utóbbi kettő teljesen általános és elfogadott errefelé. Az embernek eléggé le tud robbanni az egészsége ilyen körülmények között. Én a táplálkozás terén itt is igyekszem mindig az egészségemet leginkább támogató ételeket választani. Az ücsörgés után mindenki kirendelte a vacsoráját, aminek az árát be kellett szorozni a magassággal, és várta a nap végét. Én még felsétáltam egy kolostorhoz, 4000 méterre, hogy mozgásban maradjak, ezzel is fűtve magamat.

Ez a rossz a hegyvidéki életben. A reggelek még elmennek, mert tevékeny az ember. Sétál egyik helyről a másikra. Délután elromlik az idő, hideg lesz, és semmit sem lehet csinálni, csak a fagy ellen menekülni valahová. A nap hátra lévő részében azt kell várni, hogy vége legyen annak, sikerüljön valahogy elaludni, és másnap reggel újra legyen pár jó óra. Egyedül utazva ez a probléma sokkal jobban előjön. Unaloműzésként olvasni sem lehet, mert ahhoz lapozni kellene, amihez elő kellene húzni az épp kiolvadni kezdő kezeket a hálózsákból. A blogbejegyzéseket megírni is épp ezért esik nehezemre a hideg billentyűzeten. Talán a podcast hallgatás a jó megoldás, de ahhoz meg feltöltött mobil kellene, és itt a világ végén még a konnektor használatnak is díja van.

Itt Thameben töltöttem életem egyik legrosszabb éjszakáját. Az összes nálam lévő ruhadarabot magamra húztam, beleértve a nejlonkabátomat és a sapkámat is, és úgy bújtam bele a hálózsákomba. Nagy nehezen felmelegítettem a rendszert a saját belső hőmmel, amit az ócska nyílászárókon át süvítő kinti hideg hűtött. Egy podcast adást a fülembe dugva sikerült elaludnom. Reggelre a kikészített italom közel állt a jégkása halmazállapothoz. A függönyt reménykedve húztam el, mint minden reggel. Szurkoltam egy szép napért, annak, hogy a felhők az este folyamán tova szálltak.

Így is lett, a visszafelé úton végig szembe sütött a nap, és a környék hegyei is megmutatták magukat. Namchébe visszaérve remek, tiszta idő fogadott, így teljes szépségében láthattam a várost. Nem sült el teljesen jól ez a kis kiruccanás, viszont akklimatizációs körként értelmezve értékes volt.

Én utálom a hideget. Mindig is úgy voltam vele, hogy ha választani kellene a nagyon meleg vagy a hideg között, egyértelműen a meleget választanám. A végtagjaim még jó időben is le vannak fagyva, nem még hidegben. Jöhet a jogos kérdés, hogy akkor mit keresek itt? Azért erőltetem tovább a magas hegyek járását, mert nem akarom beismerni azt, hogy ezt a dolgot sem nekem találták ki. Számtalan dolog van az életben amibe belekóstoltam, de az őszinte erőfeszítéseim ellenére be kellett látnom, hogy nem arra voltam megtervezve. Most is csak ezt teszem. Próbálom kitolni a határaimat, új képességeket elsajátítani, hogy megtudjam, az élet ezen területén mennyire vagyok elég. Ez egy tanulási folyamat. Végül is, ez a menni-filozófia lényege.

Pár kép a végére, bár a szomorkás idő nem kedvezett a fotózásnak:

Az állatok szép környezetben legelészhetnek
Az állatok szép környezetben legelészhetnek
Sziklafestmények
Sziklafestmények
A Bhote Koshi folyó mellett haladva
A Bhote Koshi folyó mellett haladva
Bhote Koshi folyó völgye
Bhote Koshi folyó völgye
Színes írások a sziklákon
Színes írások a sziklákon