Nusa Lembongan és a hullámok

Nusa Lembongan egy kis sziget, Balitól dél-keletre. A kevés turista, a nyugodt tengerparti környezet ígérete, és a vízi programok csábítottak ide leginkább. Bali hűvös és esős hegyvidéki részei után pontosan erre volt szükségem.

A Batur vulkántól négy stoppal, kis sétával, és nyilván egy hajóval jutottam el a szigetre. A hajó indulását majdnem lekéstem, ugyanis ekkor derült ki, hogy amióta csak Balin vagyok, végig rossz időzónában volt a telefonom. Java és Bali más-más zónában van (GMT +7 és +8), és én anno az átkompozáskor elsiklottam efelett. Nagyot nevettem magamon amikor ez kiderült, ugyanis ha az ember már több, mint egy hete rossz időzónában van, és fogalma sincs róla, az egy viszonylag kellemes életritmus felvételét jelenti.

A hajókon elég hamar rosszul vagyok. Csak fél óra volt az út, de a hullámzás még így is előhozta belőlem a hányinger érzetet. Nem tudom, hogy mit lehetne ez ellen tenni. A nemhajózáson kívül persze, mert azt Indonéziában elég nehéz megvalósítani. A hajó a két homokos tengerpart közül szerencsére épp nem ott tett ki, ahová a bázisomat képzeltem, ezért már az odáig sétálás alatt megismerhettem kicsit a szigetet, aminek mind a három települését érintettem.

Nusa Lembongan a sziget közepén lévő dombról
Nusa Lembongan a sziget közepén lévő dombról

Az észak-nyugatra néző részek fehér homokos tengerpartok, az északi és keleti részen mangrove erdő van, dél-nyugaton pedig sziklás partszakasz. Elvileg nincsenek négykerekű járművek, és most visszagondolva tényleg nem is emlékszem rá, hogy lett volna. Motor viszont annál több. A kisiskolások, akiknek még le sem ér a lábuk a földre, már motorral járnak suliba. Pedig az egész sziget mindössze 8km2, de mint tudjuk, az indonéz ember a szomszédhoz is motorral jár. Középen van egy kis dombocska, ahonnét a fenti kép is készült. Innét nem messze van egy-két régi hindu templom. Mindenhol, de főleg délen, tengeri alga termesztéssel foglalkoznak.

Algatelep Lembongan Villageben
Algatelep Lembongan Villageben

Sétálgatva a falvakban, az előzetes elvárásaim beigazolódtak. Nyugodt, kellemes helyre érkeztem. Mivel eleve kevésbé népszerű célpont, mint a szemben lévő Sanur Beach Balin, ráadásul off-szezonban voltam, így tényleg alig akadt pár turista. Sötétedésre meg is érkeztem, szállást is egyből találtam, aminek az árán csak egész picit kellett már alkudni. 10-15 dollár között mozog egy tiszta szoba zuhannyal. Étteremben nem jártam, de a vegyesboltokban picit magasabbak az árak, mint Balin, ami a termékek ide elhajóztatásával magyarázható.

Az első teljes napomon biciklit béreltem. A sziget méretei miatt kár motort bérelni. De ha nagy lenne, akkor is biciklit béreltem volna, mert egyrészről bringázni sokkal menőbb, másrészről folyamatosan jelen van bennem egyfajta teljesítménykényszer, harmadrészt olcsóbb, negyedrészt 20 éve nem ültem biciklin. Picit félve pattantam fel rá, mert ki tudja, tudok-e még tekerni, de tényleg igaz a mondás, ezt nem nagyon lehet elfelejteni. Ahogy azt sem felejtem el soha, hogy attól a perctől kezdve, ahogy felültem és hajtottam a gépet, onnantól végig vigyorgott a fejem. (Hmm, milyen kevés is elég ahhoz hogy jól érezze magát az ember...) Eléggé lehasznált darab volt már, zörgött, a kereke súrlódott, a sebességváltással eleve félve próbálkoztam, de végül is a funkcióját teljesítette. Van egy még kisebb sziget keletre, Nusa Ceningan. Olyannyira közel, hogy egy kis híddal össze is vannak kötve, így át lehet menni. A napi sportot le is tudtam az ottani dombra való feltekeréssel. Korgó gyomromat az utamba eső mangófák termése töltötte meg. A kisebb, sárga színű mangó igazi ajándék volt a nagy hajtás közben.

Az összekötő híd Nusa Lembongan és Nusa Ceningan között
Az összekötő híd Nusa Lembongan és Nusa Ceningan között

Az idilli képbe egy borzasztóan idegesítő jelenség zavart bele. Ekkorra azért már tudtam, és valamelyest elfogadtam, hogy minden, amit indonéz ember csak csinálni tud, az számomra elképesztően idegesítő. Az egyik ilyen dolog a csend és nyugalom nem értékelése. Amint lehetősége van egy indonéznek, egyből vagy dudál, vagy énekel, vagy zenét bömböltet, vagy a motorját túráztatja, vagy mikrofonba ordítva próbál eladni valamit, vagy mindezt egyszerre. Vagy mint itt, recsegő hangszórókból sugároz két nyugodtnak tűnő szigetecske minden lakójára 5 percenként ismétlődő kántálást. Mert ha még szép lenne. De valami rémesen borzasztó óbégatás az egész, olykor beszéddel vegyítve. A mattot az adta be nekem, amikor kikérdeztem a helyieket, hogy mi ez az egész, erre azt válaszolták, hogy ez egy szertartás, ami egy hónapig(!) tart. Lehetne ez a csend és nyugalom szigete, de nem, mert akkor nem is Indonézia lenne. Sosem fogom megérteni.

Így magamhoz vettem még pár mangó-doppingot, hogy a lehető leggyorsabban elbringázzak a hangszennyezett területről. Ahová értem, ott is volt zaj, de mennyivel kellemesebb zaj! A természet zaja. Egész pontosan az óriási hullámok sziklafalba csapódásának dübörgő hangja. Ahogy írtam, a sziget déli része magas sziklafalas tengerpart. Duplán jó benne, hogy egyáltalán nincs kiépítve, szabadon lehet kóborolni a teljesen üres partszakaszon. Az ekkorra már legjobb barátommá fogadott kétkerekűmmel sorra vettem Devil's Tear egyes spotjait, és jobbnál jobb helyeket találtam a hullámok megfigyelésére.

A Devil's Tear partszakasz egyik pontja
A Devil's Tear partszakasz egyik pontja

Kiültem a partra, és az egész napos programom az volt, hogy annak szurkoltam, hogy minél nagyobb hullámok jöjjenek létre, majd kamikaze módon végezzenek magukkal a sziklákba csapódva, óriási ködpermetet hagyva maguk után. Pár óra után már kissé átszellemülten, egyfajta hipnózisban néztem a hullámokat. Megfigyeltem egy periodizációt is, az igazi nagy hullámok mindig szabályos időközönként jöttek. Megfogadtam, hogy ha nagyon nagy hullám jön, akkor sem mozdulok hátrébb, hanem viselem a következményeit (vizes leszek), részévé válva a folyamatnak. Elgondolkodtam a hullámok fizikáján... Belegondoltam, hogy a sziklafal vájatait a víz vajon mennyi idő alatt alakította így ki... Belegondoltam, hogy amerre nézek, már csak víz van, egészen az Antarktiszig... Belegondoltam, hogy ha ebbe valaki beleesne, annak annyi.

Sötétedett már, de nem volt kedvem elmenni onnan. Éreztem, hogy az ott az én helyem. Nem volt ott senki, semmi, csak a hullámok, A Bringa, és én. És ez elég is volt. Ekkor tudatosult bennem, hogy ahhoz, hogy jól érezzem magamat, nem valamire van szükségem, hanem inkább valami hiányára. A számomra kellemetlen dolgok hiányára. Ha azok nincsenek, akkor számomra a semmi az már tökéletes.

a bringa, és én

A sziget remek hely a víz alatti élet megfigyelésére. Kristálytiszta a víz, a korallok jó állapotban vannak. Méterenként vannak irodák, amik programokat kínálnak, csak meg kell találni a megfelelőt. Én jó pár helyet végigjártam, amíg reális árajánlatot kaptam. Tapasztalatom, hogy amikor egy indonéznél rákérdezünk az árra, és nem egyből vágja rá a választ, hanem néz egy darabig, akkor már odébb is állhatunk. Ebben az esetben épp gondolkodik a pofa alapján találomra bemondandó csillagászati összegen, aminek kimondása után olykor mindkét fél jót nevet.

Következő napomat tehát egyik kedvenc hobbimnak, a snorkellezésnek szenteltem. Nem volt egyszerű leszervezni, de végül sikerült összeverbuválni elég embert a kalandhoz. A programban 15 dollárért három spot szerepelt, ami mind ígéretesnek tűnt. A motorcsónakkal a déli part felé vettük az irányt, a nyílt tenger felé haladva érezhetően egyre nagyobbak lettek a hullámok. Kinéztem a partra, ahol előző nap épp ezeket a hullámokat figyeltem, és hirtelen beugrott, amit akkor gondoltam a vízbe esésről. Amire percről-percre egyre nagyobb volt az esély. Akkora hullámok kerekedtek, hogy a tetejükre érve kis csónakunk már majdnem függőlegesbe állt, onnan pedig konkrétan belezuhant a mélybe. Több olyan hullám is közeledett, amikor bevallom, kőkeményen beállt a majré-faktor. Egészen biztos voltam abban, hogy felfordulunk, és valóban csak nagyon-nagyon kevés hiányzott ehhez a mutatványhoz.

Volt egy nagydarab kínai csávó, aki a legnagyobb hullám abszolválása után már nem tudott tovább dacolni a fizika törvényeivel, és lebukfencezett az ülőkéjéről. Volt pár elhalt feltápászkodási kísérlete, de nem sikerült neki, így innentől flippergolyó-szerűen magatehetetlenül pattogott a csónak falai között. Tipikusan az a szituáció volt ez, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy torka szakadtából kinevesse, vagy segítsen a szerencsétlenen. Mindenesetre én nem segítettem, megvolt a magam baja. Ekkor konkrétan fizettem volna azért, hogy forduljunk vissza.

Csónakosunk egész végig érzelemmentesen koordinálta az eseményeket. Semmi reakció semmire, ami jó hír. Ha az ő arcáról is a félelem jelei köszöntek volna vissza, akkor van tényleg baj. Itt ennek nyoma sem volt, így joggal reménykedhettem abban, hogy ő ezt az utat már biztos több százszor megtette, és nála nagyobb profi a szakmában nincs, innen egészen Kubáig.

nagy hullámok

Megérkeztünk az első spothoz, ami Manta Ray, vagyis rája megfigyelő hely, Nusa Penida szigetének déli-nyugati partjánál. Továbbra is az óriási hullámok között voltunk, ráadásul immár sziklafalak tövében. Nem akartam elhinni, hogy nekem ebbe kellene beleugranom úszni. De a csónakban imbolyogva, a hullámok okozta erős hányinger arra késztetett, hogy ugorjak, mert különben azonnal kirakom a reggeli nasi gorenget. Érdekes tapasztalat, hogy a vízbe ugorva azonnal megszűnt a rosszullét. Még a snorkellinget is élveztem, annak ellenére, hogy itt sok élőlénnyel nem találkoztunk. Ugyan nagyon mélyre le lehetett látni, de tartalmatlan volt, így kis idő után úgy döntöttünk, inkább célozzuk meg a második spotot.

Ahogy visszaszálltam a dülöngélő csónakra, egyből visszatért a hányinger, amit már nem is tudtam kezelni. Feladtam az erőlködést a szervezetem természetes reakciója ellen, és egy szerény összeggel hozzájárultam a tengerszint emelkedéséhez. Csakúgy, mint a kínai csaj, aki már eleve be sem ugrott a vízbe. Látszott rajta, hogy szakadék felett lógó édesanyja kezét előbb engedné el, mint a kapaszkodót, és akinek fizetett programja lényegében a csónakból való kihajlásról, és orális ürítésről szólt. Direkt figyeltem a csónakost, hogy mit szól mindehhez, de ő kommentár nélkül, a legtermészetesebb közönnyel nyugtázta a történteket. Öreg motoros ő már, sokat ilyet láthatott, gondoltam.

A második ponthoz érve, a Penida és Ceningan szigetek közötti szorosban már teljesen elcsendesedett a víz, és innentől kezdve tényleg nagyszerű programban volt részünk. Manta Rayt is megfigyelhettünk. Én igazából nem is tudtam hogy mi ez az állat, főleg azt nem, hogy milyen nagy. Valahogy mégis a kis halacskákat, és a változatos, színes korallokat jobban szeretem nézegetni, mint a nagyobb prédákat hajkurászni, úgyhogy amíg a többiek a nyomába eredtek, én maradtam a sekélyebb vizeken. A harmadik spot, a Mangrove point volt a legjobb, már-már majdnem össze lehetett hasonlítani a Bunaken-szigeteki látvánnyal, ahol full grafikán kapcsolták be az akváriumos képernyőkímélőt.

Programunk végeztével, a nap hátralévő részében ismét bringát béreltem, majd a leghosszabb út algoritmust alkalmazva elmentem újból a hullámokat nézni. Aznap voltak a legnagyobbak. El sem akartam hinni, hogy nemrég még ott voltam benne. Ismét, megmagyarázhatatlan módon rabul ejtett a víz, úgy éreztem, hogy a végtelenségig tudnám bámulni. Egy-egy turista lézengett csak erre, de ők nem sokáig bírták a parti magányt. Számukra a fő program az volt, hogy aprólékos precizitással állítsanak be fotójeleneteket úgy, mintha az spontán történne, majd mentek is.

naplemente

Ellátogattam az alga telepekhez is, de a szaga gyors távozásra késztetett. Így szintén a leghosszabb úton visszatekertem hazáig, kiélvezve a bringázást az utolsó cseppig. Esti programként kiültem a szinte teljesen üres fehér homokos tengerpartra megnézni a naplementét. De még annál is nagyobb figyelmet kapott tőlem az innen is látható Gunung Agung vulkán, amit megfogadtam, hogy egyszer még egész biztosan meghódítok majd. Ha pedig már újból a környéken járok, akkor a hullámokhoz is visszajövök.

Jungut Batu partjai, a háttérben a Gunung Agung vulkán Balin
Jungut Batu partjai, a háttérben a Gunung Agung vulkán Balin
A mangrove erdő a sziget északi részén
A mangrove erdő a sziget északi részén
Szárításra kiterített tengeri alga
Szárításra kiterített tengeri alga
A sziget legjobb helye
A sziget legjobb helye
Hullámok becsapódása
Hullámok becsapódása
A Dream Beach mellett leparkolt biciklim
A Dream Beach mellett leparkolt biciklim