Menni.hu
Utazós blog menni vágyóknak.

Bromo-Tengger-Semeru

 - Indonézia

A cím egy nemzeti parkot takar, Java szigetének keleti felében. Semeru egy 3676m magas, napjainkban is igen aktív vulkán. A Tengger egy ősi hindu közösségről elnevezett hatalmas kaldera, amin belül található Bromo, egy ma is füstölgő kráter, egyben kedvelt turistacélpont. Az egész területet mindenki csak röviden, Bromóként emlegeti, pedig az a legkisebb egység a három rész közül.

Az én tervezett programom az volt, hogy Batuból indulva, nyugati irányból támadom a hegyet, és a Tengger kráteren keresztül sétálva eljutok az északkeleti oldalán lévő Cemoro Lawang városba. Másnap napfelkeltekor megnézem Bromot, a klasszikust, majd a nagy kráterben vissza, Semeru felé haladva megnézem az ottani tavakat, végül délkelet irányban elhagyom a komplexumot.

Batuból hosszú volt az út a hegy lábáig. Méltóan a blog címéhez, jó sokat kellett menni. Gubuk Klakah felé volt egy említésre érdemes stoppom, ugyanis egy indonéz hölgy robogójára pattanhattam fel, ami azért nem gyakori. Jellemzően férfiak állnak meg, akik sódert visznek teherautón, egy szót nem beszélnek angolul, és az én szegényes indonézem szolgál a kommunikáció alapjául. A hölgy, mint kiderült, tanárnő a helyi iskolában, ennek megfelelően tudott angolul is. Elvitt a munkahelyéig, ahol épp akkor szólalt meg a tanítás végét jelző csengetés. Tudtam, nagy bajban vagyok.

Az egyenruhás indonéz kisiskolások nagyon aranyosak. De tényleg. Viszont amikor már fél napja úton vagy, és teljes menetfelszerelésben sétálsz 45 fokban, 45 fokos emelkedőn, hegynek felfelé, akkor a legutolsó dolog amire szükséged van, az a rád tapadó indonéz gyereksereg. Ahogy megláttak, azonnal körém gyűltek. Kérdezgették, hogy merre megyek, mondtam, hogy fel a vulkánra. Mindenki csodálkozott, hogy sétálok, és nem egy helyi motoros szolgálatait veszem igénybe. Nevettek rajtam, hangoskodtak, ugráltak, meg minden egyéb, nekem akkor cseppet sem hiányzó dolgot műveltek. Egyre nagyobbakat léptem, egyre gyorsabban, már majdnem futottam, hogy lerázzam őket. De ez csak olaj volt a tűzre. A vállam felett hátrapillantva láttam, hogy ezen felbuzdulva a gyerekek ordítva kezdtek szaladni utánam. Óriási jelenet volt, egyszerre kegyetlen és vicces, ahogy felkergetett a hegyre egy csoport gyerek. Bennem örökre megmarad.

Hamarosan egy sorompóhoz érkeztem, ahol megváltottam nemzeti parkba szóló belépőmet. Kicsit drágállottam a 217.500 rúpiát, ami ráadásul nem 24 óráig, hanem csak a jegy megváltásának napján érvényes. De utólag azt mondom, a hely bőven megért 4500 forintot, főleg úgy, hogy az ellenőrzéseket lazán kezelő helyiek révén ez az egy jegy érvényes lett az egész ottlétem idejére.

A vulkáni hamuval átitatott termékeny domboldal Ngadas mellett
A vulkáni hamuval átitatott termékeny domboldal Ngadas mellett

A park bejáratától nem messze fekszik Ngadas. Onnantól kezdve egyik ámulatból estem a másikba. Az óriási mélységű domboldalakon földművelés folyik. A folyamatos tűzhányó-aktivitásnak köszönhetően a környék földjei ásványi anyagokban rendkívül gazdagok, és termékenyek. Nagyon látványos képet fest, igazán élvezetes volt itt sétálni. A következő település innen már a Tengger peremén fekvő Jemplang volt. Ami valójában két fabódé, ahol a szerpentin adta lehetőségeket kiélvező motorosok állnak meg pár olajban sült banánért. A vízkészletek feltöltésén kívül nem sok mindent lehet itt csinálni. Itt található az útelágazás Bromo illetve Semeru felé. Én balra fordultam, le a Tengger kráterbe, és megjegyeztem magamnak, hogy másnap majd újra látni fogom ezt a táblát. Hirtelen óriási tér nyílt ki előttem. Megbecsülni sem tudtam, hogy mekkora lehet, amíg nem sétáltam benne pár órát. Megy az ember, megy, és még mindig ugyanott érezi magát. A kráterben négy újabb keletű vulkáni kúp található, azokat megkerülve kell eljutni Cemoro Lawang-ba. A meredek kaldera perem magassága helyenként a 600m-t is eléri. Batuhoz hasonlóan itt is megfigyeltem, hogy egy hegyoldal egy kis területen az indonéz zászló színeire van festve(?). Próbáltam a miértre rájönni, de a jelenséget a mai napig nem értem. Ha valaki igen, légyszi írja meg nekem!

Ez a kép talán visszaadja a méreteket, a rajta látható dzsip jó viszonyítási pont
Ez a kép talán visszaadja a méreteket, a rajta látható dzsip jó viszonyítási pont

A gyér növényzetű pusztaság féltávtól átváltott finomszemcsés fekete vulkáni homokká, konkrétan sivataggá. Sea of sand a neve, vagyis homoktenger. Ha jól tudom, ez Indonézia egyetlen sivatagos vidéke. És épp ettől lesz igazán szürreális az egész. Amikor másoknak mesélek a vulkánokról, nem értik hogy mi ebben a jó. Én épp azért szeretem ezeket a komplexumokat, mert egy teljesen egyedi, a külső környezetüktől mindenben eltérő világot és mikroklímát teremtenek. A határvonal pedig tűéles. Pár lépésen múlik az, hogy Java trópusi hőségében, buja zöld növények között sétálunk, vagy egy hideg, sivatagi pusztaság homokviharában nyeljük a port. Teljesen földöntúli képet fest, a maga borzasztó módján szép. A Földet generáló algoritmus programhibája miatt keletkezett őrület.

Lovasok a fekete homokban, a Cemoro Lawang felé vezető emelkedő mellett
Lovasok a fekete homokban, a Cemoro Lawang felé vezető emelkedő mellett

A sivatagot félvállról vettem, és az ott lézengő motorosok kapzsi fuvarajánlatait válaszra sem méltattam. Akárhogy is nézzük, életemben először jártam sivatagban, épp ezért már a kisebb dűnéken való felkapaszkodás is meglepett. Akárhogy is igyekeztem felfelé a nagyon finom szemcséjű porban, majdhogynem egyre lejjebb kerültem. Már gondolkodtam a motorosok ajánlatán, ami idő közben az általam megtett táv arányában egyre olcsóbb lett, de gondoltam, úgy lesz teljes a nap, ha elejétől a végéig lenyomom. Így pontosan akkor érkeztem meg a Cemoro Lawang-hoz felvezető emelkedőhöz, amikor a Bromo mögött lement a nap.

Itt, egy számomra teljesen váratlan dolog történt. Ahogy felértem, még meg sem szusszantam, amikor két srác állt elém. Mondták, hogy tudnak egy jó szállást, meg hogy holnap hajnalban mennek a Bromora, meg hogy menjünk vacsorázni. Mivel ez megegyezett az én to-do listámmal, viszont nekem sem kedvem, sem erőm nem lett volna már leszervezni ezeket, csatlakoztam hozzájuk. Azért fura ez - azon kívül, hogy pont a lehető legjobb segítséget nyújtották -, mert én nem vagyok az a kifejezett társasági típus. Úgy értem, hogy én egész biztosan nem kezdeményeztem volna, és nem mentem volna oda hozzájuk. Ráadásul az idegennyelvi kommunikáció sem erősségem, lévén, hogy nem gyakorlom. Mindenesetre Samuellel és Xavierrel beültünk vacsorázni, és egész jól elbeszélgettünk. Főleg én dumáltam, pár perc után egészen belejöttem az angolba. Kibeszéltük Indonéziát, és az indonéziaiakat, ahogy azt kell. A velük eltöltött idő, a hirtelen angolozás és a számomra idegen helyzet miatt, volt olyan izgalmas, mint a sivatagban sétálni.

Meglepően sok turista forgott a városban, még így, off-szezonban is. Az étterem árai rendben voltak, viszont a szállások itt elég drágák. De mivel hárman osztoztunk egy szobán, így ezt is sikerült fejenként 5 dollárból kihozni, meleg vizes zuhannyal. A melegre szükség is volt, mert itt, 2300m-en már fagyponthoz közeliek tudnak lenni az éjszakák. Korán, 3:30-kor ébredtünk, ugyanis megdumáltam a srácokat, hogy hagyják a motorjaikat a csudába, menjünk gyalog a Bromohoz. Belementek, úgyhogy a 45 perc séta alatt végig figyelhettük, ahogy a drága pénzen motort bérlő turisták tolják elakadt bérleményüket a homokban. Még a lovas közlekedés is hatékonyabbnak és hangulatosabbnak látszott. A hideg ellenére nem öltöztem túl. Úgy gondoltam, a mozgás majd úgyis bemelegít. Na meg a teljes cuccom rajtam volt, hisz a tervem az volt, hogy a Bromo vizit után majd visszafelé haladok a tegnap megtett úton.

A füstölgő Bromo kráter
A füstölgő Bromo kráter

A Bromo lábánál van The Poten, egy hindu templom, attól nem messze pedig egy hosszú lépcső, fel egészen a kráter pereméig. Ha lépcsőn kell vulkánra menni, az nekem már túlságosan mesterkélt. Ettől, és a sok turistától eltekintve, maga a kráter, és a környék teljesen szuper. Fényképezni alig tudtam, mert olyan hideg és szél volt, hogy az ujjaimmal nem tudtam rendesen fogni sem, azt meg nem akartam, hogy a telómat kiejtsem, és elnyelje a füstölgő Bromo. Maga a napfelkelte tudott még hozzáadni az összképhez, de én leginkább a kezeimet melengettem az egyre erősödő napsugarakban, amikbe alig akart visszatérni az élet. A szél viszont nem csillapodott, sőt.

Napfelkeltekor a Poten templom a Bromoról nézve
Napfelkeltekor a Poten templom a Bromoról nézve

Voltunk fenn talán másfél órát is. Jó kérdés, hogy mit lehetett itt csinálni ennyi ideig. Egyrészt, gyönyörködni a furcsa, de szép tájban. Másrészt, angolul tanuló helyi diákok kérdőíveire válaszolni. Ha öt ugyanolyan kérdőívet nem töltettek ki velem odafenn, akkor egyet sem. A kráterperemen egyensúlyozva, a szél által megtépázott papírokra lefagyott ujjakkal leírni ötször azt angolul, hogy melyik a kedvenc évszakom, életem paranormális jelenségei közé sorolom.

Azt már megszoktam itt Indonéziában, hogy egy esküvőn nagyobb látványosság vagyok, mint a menyasszony, és velem több közös képet készítenek a helyiek, mint az ifjú párral. De hogy még itt, a vulkán tetején, napfelkeltekor is én legyek a sztár, és mindenki velem akarjon fényképezkedni, amikor én csak nyugodtan akarom élvezni a helyszínt, az egy idő után már elég idegesítő tud lenni.

Mikor láttam a srácokon hogy unják a kérdőív töltögetést, javasoltam, hogy menjünk le a hegyről, ami akkor már valódi megváltás volt. De odalenn sem volt jobb a helyzet. Akkora homokvihar tombolt, hogy öt méternél nem lehetett messzebb látni, és csak háttal lehetett előre haladni. A tervem, hogy aznap visszasétálok a Tenggerben, majd fel a tavakhoz, Semeru felé, veszni látszott. Úgy döntöttem, adok egy kis időt a viharnak, hogy alábbhagyjon, ezért visszamentünk a srácokkal a városba. Különösen örülök annak, hogy át tudtam adni valamit a két idegennek a motorizálatlan "menni" filozófiából, akik a mostoha körülmények ellenére (vagy épp azért), láthatóan élvezték a sétálást és a kalandot.

Óriási homokvihar tombolt odalenn
Óriási homokvihar tombolt odalenn

Rengeteg homokot nyelve megérkeztünk a tegnap esti étterembe. Fél órán át mosakodtam, mindenhonnan homok jött belőlem, még a fülem mögül is. Nagyjából tiszta lettem, de a kénszag jó pár napra belém ivódott. A reggeli úgy működött, hogy 600 forintnak megfelelő indonéz rúpiáért cserébe annyit ehetett az ember a kikészített rizsből, húsból, tojásból, gyümölcsökből, amennyit nem szégyell. Nos, én nem vagyok szégyellős. Nyilván nem tudták, hogy van a vendégek között egy már jó pár napja sétáló, éhes magyar. Velem nem csináltak jó bizniszt.

A homokvihar nemhogy csillapodott volna, sajnos egyre erősebb lett. Már fenn a városban is, az étterem ablakán kinézve, odakinn repültek a műanyag székek, és alig lehetett látni valamit. Ahol tegnap még kristálytiszta időben sétáltam órákig, az mára teljesen élhetetlen hely lett. Így kénytelen voltam belátni, hogy kudarcba fulladt a tervem. Kacérkodtam a gondolattal, hogy átverekedem magam a viharon, de győzött a józan ész. A srácok innen egyenesen Surabayába mentek, és felajánlották, hogy elvisznek motorral egy darabon. Én eredetileg pont ellenkező irányba terveztem kalandom folytatását, de a helyzet kilátástalansága miatt ezt a fuvart nem utasítottam vissza. Sajnálom, hogy kihagytam a park többi részét, de nem tudhattam előre, hogy mennyi ideig kellene még egy helyben rostokolnom.

A vulkán komplexumot északkeleti irányban elhagyva, valami káprázatosan szép látvány tárult elénk. A motoron utasként ülve végig gyönyörködhettem ebben a csodában. Őrült szerpentin, gyönyörű tájakon, hatalmas, meredek, megművelt domboldalak között. Én nem készítek sok fényképet. Inkább a szememnek adok minél több lehetőséget a fényképezésre, és az emlékeimnek az előhívásra. Visszanézve még láttam, ahogy a homokvihar tombol a kráter felett, amiből persze a perem túloldalán mi már semmit nem érzékeltünk, hisz visszatértünk a valódi Indonéziába. Én csak két napot voltam ebben a nemzeti parkban, és rengeteg élményt kaptam tőle, úgy, hogy nem voltam sem a tavak vidékén, sem a Semerun. Ha valaki ide tervez jönni, szánjon minél több időt az egész megismerésre, mert igazán különleges helye ez a világnak.

Pár kép még:

Tengger kaldera fal
Sea of sand a Tengger kráterben
Sea of sand a Tengger kráterben
A Bromo kráter pereme
A Bromo kráter pereme
Fent a Bromon a srácokkal
Fent a Bromon a srácokkal