Goroka fesztivál

Megérkeztünk fő programunk helyszínére, Gorokába, a városról elnevezett háromnapos fesztiválra. Ez Pápua Új-Guinea legnagyobb összművészeti eseménye, ahová egy zenés, táncos mulatság keretében, hagyományos, törzsi öltözetükben gyűlnek össze a környező falvak lakói. A rendezvényt 1957 óta tartják, ami mára egy kiemelkedő turistalátványossággá nőtte ki magát.

Már a városban sétálva feltűnően sok turistát láttunk. Ennek ellenére továbbra sem volt túlzott kínálat élelmiszerekből, a piac pontosan ugyanolyan egysíkú volt, mint bárhol máshol. Újdonság a stop kolera feliratú tábla volt, ami öt pontban magyarázta el, hogy mi az étkezés és ürítés higiénikus menete. Feltűnően sok hirdetőtábla foglalkozott még a családon belüli erőszak kérdésével, amik olyan új keletű gondolatokat hirdettek, hogy a nők verése bűn. A városközpontban bementünk egy boltba, ahol miközben összevadásztuk a már szokásos halkonzerveket, egy magaslaton ülő kínai csóka nézte, hogy éppen ki lop és ki nem. Az út túloldalán találtunk egy helyet, ahol elvileg lett volna internet kapcsolat, de egy órányi netezés került volna annyiba, mint Magyarországon egy havi előfizetés, ezért úgy döntöttem, elleszek én a világháló böngészése, és az otthoniak hollétemről való tájékoztatása nélkül is.

Voltak rendes, többcsillagos hotelek, amik gondolom ezt az eseményt várják egész évben, mint fő bevételi forrásuk alapját. Mi egy szolidabb, de kellemesnek látszó helyen szálltunk meg, ahol még biztonsági őrünk is volt a bejárat előtt. A lecuccolás után egyből indultunk is a nagy tisztásra, ahol az eseményt bonyolították, és pont a csoportok bevonulásának kezdetére értünk oda. A dolog úgy zajlott, hogy a közönség által alkotott sorfal között szambáztak be a cifrábbnál cifrábbra festett törzsek tagjai, zenélés, éneklés, vagy harci performanszok bemutatása közben. Az áthaladás után egy nagy térre érve elfoglalták végső helyüket, ahol a nap végéig folytatták a bemutatójukat.

Goroka fesztivál
Goroka fesztivál

Nagyságrendileg száz csoport vonult fel. Teherautók platóin érkeztek, és a bevonulás szinte egész nap eltartott. Az esemény célja a különböző kultúrák, szokások, zenék, táncok egymással való békés megosztása. A legtöbb törzs produkciója ugyanazt a sémát követte, vagyis gazdagon feldíszítve és kifestve, síppal, dobbal és nádi hegedűvel megtámogatva egyszerűen besétáltak a térre. Fergeteges színkavalkád volt, mindenkit madártollas díszítések tarkítottak, amiből számomra így már világossá vált, hogy miért nem látok sehol paradicsommadarat. A hatvanadik, számomra nem megkülönböztethető performansz után a dolog repetitív jellegét a teljesen egyedi öltözéket viselő és műsort előadó csoportok törték meg. Személyes kedvencem, a nagy hangzavar közben egyedüliként teljes némaságával kitűnő lepkeimitátor osztag volt, akik a hátukon lepkeszárnyakat viseltek, amiket a kezükben lévő madzagok segítségével még mozgatni is tudtak, és mindeközben, stílszerűen, egyetlen hangfoszlányt sem hallattak. A szerkezet mechanikáját sem lehetett egyszerű megépíteni, így számomra ők voltak a no1. Egy másik érdekes csoport tagjai koromfeketére voltak festve, és egy szintén fekete, hosszú kígyószerűséget cipeltek a vállukon, amivel néha leguggoltak, és hullámoztatták azt. Említést érdemel még az a csoport, akik a narancssárga-szürke csíkos színezetet választották, és nagyon érdekes módon, valahogy guggolva táncoltak és úgy haladtak előre.

Azt, hogy valakinek az íjazás imitálása közben megcsörren a mobilja, és a csoport egységét megbontva elkezd trécselni, még simán elnéztem. Akkor kezdte számomra hitelét veszíteni az esemény, amikor a Coca Cola törzs lépett színre, az ismert üdítősüveget formáló papírszobrokkal a fejükön. A helyiek számára nem tabu a fizetségről beszélni, ezért abba is beavattak minket, hogy majd' százezer forintnak megfelelő összeget kapnak fejenként a fellépésért, és annyiért bizony én is vállalnám egy napra, hogy kóla legyek.

Goroka fesztivál törzs

A nagy térre csak VIP jeggyel lehetett bemenni, hogy a plebsz biztosan a kordonon kívül maradjon, és csak a vakítóan fehér turisták több százezres kameráinak pózoljanak a fellépők. Nekem nem volt ide szóló jegyem, de bőrszínemet kihasználva besurrantam. Fél óra után egy rendező kiszúrta ezt, és kikísért, majd meglepő módon, a nyakamon maradt. Először azért akart pénzt kérni, mert bent voltam, de amikor a vécéről kijövet is várt engem, és már a mellékhelységhez vezetésért akart pénzt kunyerálni, leesett, hogy ez bizony csak egy szimpla helyi, aki ezzel a trükkel próbált némi apróhoz jutni. Ragadt rám, de aztán határozottan elküldtem a francba.

A vigyázzunk az értékeinkre felszólítást itt egyébként sem szabadott félvállról venni. Mivel sok volt a turista, ezért sok volt a próbálkozó is. De az állam dicséretére legyen mondva, hogy eléggé komolyan vették a rendezvény rendfenntartását. A helyi kommandó felállított bázisaként egy sátrat, és onnan őrködött. Mivel az egész téren sehol nem volt árnyék, így jómagam is megpihentem olykor a sátor hűsében. Ekkor megfigyelhettem, hogy hogyan is zajlik egy rendőrségi eljárás menete. Elcsípik a tolvajt, leviszik a földre, megrugdossák, az összegörnyedt törvénysértőt bottal döfködik, leköpik, majd pengével megvágják az arcát, jelezvén ezzel mindenki felé, hogy lopott. Mivel itt még a közösségi létforma működik, ezért ez a jelzés elég nagy megszégyenülést hoz a vétkes fejére. Számomra ez a metódus nagyon szimpatikus. Nem kell éveket várni egy-egy ítéletre, nincsenek ügyvédek, se papírmunka, és semmilyen feleslegesen a társadalomra telepedett egyéb rétegeket nem kell fenntartani az ítéletalkotáshoz, ami így azonnali tud lenni. Nem beszélve arról, hogy ebben az országban ezek az emberek tényleg csak ebből értenek, vagy még ebből se. Minden országban sokat számít, hogy a rendfenntartó erők a turista oldalán vannak-e, én itt maximálisan éreztem a támogatottságot. A katonaság erejét reprezentálandó, az esemény vége felé a különböző hadtestületek egységei is felvonultak. Fegyvert forgatva masíroztak tengerész és szárazföldi egységek, akik között nők is fellelhetők voltak. Nagyon hatásos erődemonstráció volt.

Rendfenntartás a Goroka fesztiválon
Rendfenntartás a Goroka fesztiválon

A fellépőkön kívül volt még egy nagy színpad, ahol egy helyi banda játszott reggae zenét, és ha nem bíbelődtek volna annyit a technikai anomáliákkal, akár még teljesen élvezhető is lett volna. A büfésorokon a borzasztó és a nagyon rossz műkaják közül lehetett választani. A helyzet súlyosságát remekül szemlélteti, hogy arra kényszerültem, hogy a legjobb ételként a hamburgert jelöltem meg. Volt arcfestés is, ahol a kiválasztott rajz alapján pingáltak pápua zászlót, vagy paradicsommadarat a delikvensek arcára. A helyieknek a fekete bőrükön ez jól is állt, de amikor a fehér turisták vetemedtek rá, hogy mindenféle színes lepkéket festessenek magukra, az inkább a közröhej tárgyát képezte. A darts, az íjászat és a számtalan szerencsejáték főleg a helyieket vonzotta. A játékok szabályait nem sikerült megfejtenem, de a kellékeik általában üres konzervdobozok, műanyag kupakok, kártyák, kövek, és persze a pénz voltak. Kevésbé tűntek szimpatikusnak a bankok által felállított standok, akik az írástudatlan tömeg tagjaival akartak aláíratni gondolom számukra nem túl kedvező hitelkonstrukciókat. És nyilván lehetett venni mindenféle csecsebecsét, a tollas fejdíszektől kezdve, a csontokból készített nyakláncokon át, a kisbaltával bezárólag.

Összegzésképp, a rendezvény valóban eseménydús, színes, és programokban gazdag, de itt már túl nagy volt a tömeg ahhoz, hogy én igazán jól érezzem magam. Illetve, ha valaki valódi kultúrát keres, annak elárulom, hogy nem szervezett eseményre kell ellátogatni, mert ott csak a mások által kultúrának képzelt, kiüresedett audiovizuális körítést kapja. Szerintem szándékosan keresve nem lehet autentikus értékekre lelni. Csakis véletlenül, idegen helyeken bolyongva lehet rátalálni, és ott sem explicit kijelentve, hogy most kulturális esemény van, hanem az átlagos mindennapok közös eltöltéséből fakadóan, a helyiek szokásait megfigyelve.

Estére kiderült, hogy a szállásunk azért volt olcsó kategóriás, mert a közvetlen szomszédságában egy diszkó működött. A fejünk mellett remegett a fal az igénytelen helyi mulatós zene basszusától. Hajnali háromkor kimentem az étkező részbe, ahol egyedül sétáltam fel-alá, miközben azon töprengtem, hogy hogyan lehetne megoldani ennek az országnak a problémáit, de nem jutottam a szőnyegbombázásnál konstruktívabb megoldásra. Egyszer csak elment az áram az egész városban. Áramszünetnek ennyire én még sosem örültem, ám negyed órával később sajnos visszajött, így hatalmas ujjongások közepette a zene is, ami innentől kezdve egészen reggel fél hatig ki is tartott.

A fesztivál után buszba szálltunk, és elindultunk a tengerpart, egészen pontosan Madang városa felé, búcsút intve ezzel a hegyvidéknek. A táj egész úton fantasztikus volt, de ezt már mondanom sem kell. Kevésbé volt kellemes, amikor belefutottunk a hegyekből kivezető egyetlen úton egy rendőrségi blokádba. Ottlétünk alatt épp dráma volt az országban, mert az egyik törzs megölt egy tagot a másikból, és itt a vérbosszú jelenti a probléma egyetlen megoldását, vagyis addig nem csitulnak az indulatok, amíg a másik törzsből is meg nem hal valaki. Megálltunk hát az út szélén, és akkor vettem észre, hogy a mellettünk emelkedő domb tetejéről kövekkel dobálják a lent gépfegyverekkel járkáló rendőröket, és az arra haladó járműveket. Azt mondták, hogy forduljunk vissza, de ez nem lehetett opció, ugyanis jó pár óra zötykölődésen voltunk már túl, illetve szoros ütemtervünk volt, amit a beláthatatlan ideig tartó huzavona szabotált volna. Beszálltunk az autóba, és miután látták, hogy fehérek vagyunk, vagyis semmi közünk nincs a konfliktushoz, nem érkezett már kőzápor, hagytak minket békében tovahaladni.

A Ramu Highway elképesztően szép tájakon visz keresztül
A Ramu Highway elképesztően szép tájakon visz keresztül

Leértünk a síkságra, és a Highlands Highwayről áttértünk a Ramu Highwayre, ami pálmaültetvényeken vitt keresztül. Ezen út különlegessége, hogy ötszáz méter kitűnő minőségű aszfaltot kétszáz méter hepehupás földút követ, több órán keresztül. Az okát nem tudtuk megfejteni, hisz magától így nem tud elromlani az út, ha pedig eleve így rakták le, az még inkább érthetetlen. A lassú haladás miatt teljesen ránk sötétedett, de még sehol sem voltunk. Próbáltam az autóban aludni, ami úgy nézett ki, hogy az út sima részén elaludtam, majd fél perc múlva a rázóson felébredtem.

Este tízre találtuk meg a szállásunkat az Óceánia egyik legszebb városaként emlegetett Madangban. Valóban szép város, de ez leginkább a tengerpartnak köszönhető. Érezhetően fejlettebb régió, mint a hegyvidék, a boltokban is nagyobb árukészlettel dolgoznak, bár az ételek tekintetében még mindig visszafogott a kínálat. A piacon isteni sült halfilét ettem, valami macokszerű, talán szágó alapú, gumitalp állagú képződménnyel, ami a második legjobb kajálásom volt ebben az országban.

Tíz perc csónakázással kiugrottunk a Krangket szigeten, ahol idilli trópusi körülmények között múlattuk az időt. Az elmúlt napok pörgése után jól esett csinálni a semmit. Emlékezetes hely marad számomra, mert itt produkáltam életem első sós vízi úszását. Mivel Magyarországon kívül sehol sem voltam még, és nekünk csak édesvízi "tengerünk" van, így ez egészen idáig kimaradt. Valóban könnyebb volt úszni benne, és a víz sós ízével is óhatatlanul szembesültem. A partra úszás után mangót, és kókuszt ettem a benyelt só kompenzálására. A sziget úgy nézett ki, hogy legszívesebben elindultam volna megkeresni a tizenegy kókuszpálmafa között a két datolyapálmát, rejtett kincsek után kutatva.

Madangi partszakasz
Madangi partszakasz

Hogy ne múljon el nap konfliktus nélkül, reggel, mire felébredtünk, eltűntek a konyhában lévő konnektorokon töltődő telefonjaink. A szokásos körök végigjátszása után kiderült, hogy valami segéd berakta azokat egy lezárt fiókba, merthogy kellett neki a konnektor. Érezte, hogy kifogása gyenge lábakon áll, ezért másodjára azzal az indokkal rukkolt elő, hogy azért tette el, nehogy valaki ellopja azokat. Kimentünk a reptérre, ahol az áramszünetet követő szokásos fejetlenség után átrepültünk Wewakba, hogy elinduljunk következő expedíciónkra, a Sepik folyó környékére.

(Mivel én a fesztiválon egyáltalán nem fényképeztem, csak nézelődtem, ezért külön köszönet Vándorboynak a képekért!)

Az asaro törzs jellegzetes maszkjai
Az asaro törzs jellegzetes maszkjai
A fekete kígyós törzs
A fekete kígyós törzs
A guggolva táncoló csoport
A guggolva táncoló csoport
Lepke törzs
Lepke törzs
Érdekes hajviselet
Érdekes hajviselet
Goroka fesztivál fekete ember