Razor

Egy váratlanul adódó lehetőségre csaptam le, amikor Gábor Júliai-Alpokba szervezett túrájára befurakodtam ötödiknek. A Razor nevű csúcsot tervezték megmászni, így visszatérhettem a Triglav környéki mészkőrengetegbe. A Razor hasonlóan emlékezetes kaland volt, mint a nagy testvér megmászása.

Az időjárás előrejelzés gyalázatos volt, az egész hétvégi kalandunkra csupán pár óra szárazat jósolt. Éjfél után értünk ki, és már javában esett az eső. Megálltunk egy placc mellett, hogy majd ott vadkempingezünk, de senkinek nem volt kedve a derékig érő vizes füvet taposni az esőben, így dobtuk az ötletet. Helyette elmentünk egy rendes kempingbe, a dovjei Camping Kamne-be. Szuper helynek bizonyult, tudom ajánlani, jó kiinduló- és végpontja a környékbeli túráknak. Tiszta és rendezett, egy sátorhely 13 euró. A késői órában már zárva volt a recepció, így simán csak felállítottuk a sátrakat.

Hamar bevackoltam magam, és élveztem, hogy bár a sátramat verte az eső, de én belül egy védett helyen pihenhettem. Kicsivel később, még ébren voltam, amikor átélhettem életem második földrengését. És milyen rövid időn belül történt a kettő! Nepálban a 4,1-es rengést hátborzongató hanghatás előzte meg, itt most csak a jobbra-balra mozgást éreztem, és azonnal leesett, hogy ez bizony földrengés. Mivel napi szinten követem a Föld ilyen jellegű aktivitásait, a vulkánkitöréseket és a földrengéseket, így a telefonomon ellenőrizni is tudtam, hogy valóban, a Triglavtól nem messze volt egy 3,8-as rengés, tehát nem képzelődtem. Izgatottan várom a következőt!

A kiindulópont a Vrata völgyben
A kiindulópont a Vrata völgyben

Másnap reggel a Vrata völgyben autóztunk fel a parkolóig. A túrához fölösleges cuccokat a kocsiban hagytuk, viszont pakoltunk a táskába annyi vizet meg kaját, ami lefedte a kétnapos túrát. Újra láthattam a Šlajmerjev és az Aljažev szálláshelyeket, és azt a kis trafikot, ahol anno a szép triglavos képeslapomat vettem. Itt, az 1000 méter magasságban lévő téren kell nyugati irányba fordulni. Úgy terveztük, hogy egy stratégiailag remek helyre, az 1980 méteren lévő Bivak 4 bódéig megyünk az első napunkon, majd a csúcsmászás és lejövetel marad a második nap kellemes feladata.

Felhőben a hegyek
Felhőben a hegyek

Nem viccelt az út, egyből nagy kaptatóval kezdődött, ami végig ki is tartott. De ez itt mindenhol ilyen, hatalmas falak vannak minden irányba, bármerre is nézzen az ember, épp ez adja a Júliai-Alpok varázsát. Esőre állt, a csúcsokat vastag felhők szállták meg, de újabban kezdem értékelni és megkedvelni az ilyen időjárást. Sokkal szebb képeket produkál, mint az egyhangú szikrázó napsütés. Illetve mivel változtatni úgysem lehet az időjáráson, mindenki magának tesz egy szívességet azzal, ha kedveli azt, ami épp van. Partnak felfelé menetelés közben sem volt olyan dög meleg. Amikor rákezdett az eső, előszedtük az esőhuzatot meg az esőkabátot, de mire felvettük, már vehettük is le, mert elállt. Így váltakozott végig a nap során.

A Stenar alulról
A Stenar alulról

Az út a Stenar hegy tövében kanyarog felfelé, a pazar látvány garantált. A fehér mészkövek világát ebben a magasságban zöld bokrok és füves részek színesítették. Mindössze egy csoport járta ezt az utat rajtunk kívül. Jóval előttünk voltak, de bizakodtunk benne, hogy nem a meglehetősen limitált férőhellyel bíró bivakban fognak letelepedni. Frissen, fiatalosan, három óra alatt tudtuk le az ezer szintet, és a bódéhoz érve örömmel konstatáltuk, hogy a csoport tovahaladt, vagyis csak a miénk volt a hely.

A kuckó minden igényünket kielégítette. Volt egy emeletes ágyas fekvőrész, ahol nyolc fő tud kényelmesen aludni egymás mellett. Volt egy asztal és körbe ülőhelyek, szekrények, és két nyitható ablak is. Volt egy 14 fokot mutató hőmérő, valamint a fiókban találtunk egy vendégkönyvet és egy pakli magyar kártyát is. Mielőtt beleírtuk nevünket a Bivak 4 történelemkönyvébe, végiglapoztam azt, és találtam pár magyar bejegyzést. A vendégkönyvek végiglapozása a világ minden táján remek időmúlató szórakozás.

A Bivak IV. jobb helyen nem is lehetne
A Bivak IV. jobb helyen nem is lehetne

A bendő teletöltését követően—miközben odakint szakadt az eső—hosszas kártyázásba kezdtünk. Számomra újdonság volt, hogy a magyar kártyának létezik 36 lapos változata is, amiben 6-os értékű kártyák is szerepelnek. Én eddig csak a 32 lapost ismertem, de mivel öten voltunk, az extra lapok még kapóra is jöttek. Fantasztikus érzés egy kis hegyi bódéban kártyázgatni, miközben kint esik. A házikó mellett van egy esővíz gyűjtő, tehát ha valakinek van víztisztítója, vagy bevállalja az esővíz fogyasztását, annak sok vizet sem kell felcipelnie.

Amikor kitisztult az ég, kimentem, és a panorámában gyönyörködtem. A völgy túloldalán a Triglavra vezető Prag útvonal látszott szemben. Szép nagy fal az is. Előjöttek a régi emlékek. A Triglavski dom is látszott, ahol anno megszálltunk. Maga a csúcs nem látható innen, a Stenar blokkja kitakarja azt. A bivaktól két út is indul északi irányba a Skarlát csúcs felé, de elvileg a Stenar és a Križ csúcsok között is van egy átjáró, tehát bőven akad túralehetőség erre.

A Prag útvonal a Triglav felé, a szemközti oldalról nézve
A Prag útvonal a Triglav felé, a szemközti oldalról nézve

Másnap korán nekivágtunk, mert csak a délelőtti órákra jelzett csapadékmentes időt. Továbbra is a part jellemezte túránk karakterisztikáját. A vegetáció sűrűsége a magasság emelkedésével csökkent, egyre kopárabbá vált a táj, a domináns elem a kő volt. Helyenként már hófoltokat is láthattunk. Felértünk egy gerincre, ahonnét a Krnica völgyre, és a Razor csúcsra nyílt kilátás. Erről az oldaláról a Razor lába egy teljesen függőleges fal. Felértünk egy elágazóhoz, ahonnét a Križ és Stenar csúcsok felé lehet kitérni. Itt kezdtük meg az ereszkedést a Pogačnikov hütte felé, ami egy hatalmas katlan közepén, impozáns környezetben épült, 2050 méter magasan. Két tavacskát is magába foglal a kőrengeteg, és a ház körüli zöld területek is sokat dobnak az összképen.

A Pogačnikov domot látványos helyen építették fel
A Pogačnikov domot látványos helyen építették fel

A menedékház teljes luxus. Eredetileg úgy volt, hogy a Trenta völgyből jöttünk volna fel ide egy végtelen zigzagot követve, csak nem volt már szabad helyük, ezért választottuk a másik utat és a bivakot. Ez az előre foglalásosdi sajnos megöli az improvizatív túrák lehetőségét. Mindent napra pontosan előre eltervezve meg valahogy nem az igazi a barangolás élménye. Szlovéniában pedig túl népszerű a túrázás ahhoz, hogy tetszőleges napon váratlanul beállítva szabad ágykapacitásban lehessen bízni. A házban felfrissültünk, felmelegedtünk, és a csúcsmászáshoz felesleges holmijainkat lepakoltuk az egyik sarokba. Nem időztünk sokat odabenn, szerettünk volna a csúcson túl lenni még az esőzés kezdete előtt.

Az alpesi kőszáli kecskék az igazi hegymászók
Az alpesi kőszáli kecskék az igazi hegymászók

Szinte üres táskával indultunk neki 9:30-kor. Az elágazónál lévő tábla 2 órára taksálja a csúcs elérését. Volt még pár csoport, akik a Razort célozták meg, de nem volt tömeg. Barátságos alpesi kőszáli kecskék keresztezték az utat előttünk. Nekik nem kellenek utak, ők a sziklákon ugrálva érzik jól magukat. A part túlnyomó része aprókavicsos morénás kőfolyásos jellegű, amiben nem túl kényelmes a haladás. Néhol drótkötelek és vas elemek segítik a haladást, így bárki számára könnyen abszolválható.

Az út a Razor és a Planja csúcsok közé vitt fel. Onnan már egész csinos volt a panoráma, bár addig sem panaszkodhattunk. Déli irányba nézve a katlan és a Triglav látványa úgy is lenyűgöző volt, hogy az ország legmagasabb hegyének csúcsa egy pillanatra sem kukucskált ki a felhők mögül.

A katlan látványa a Razor felé haladva, a Triglav felhőben
A katlan látványa a Razor felé haladva, a Triglav felhőben

Hamarosan egy barlanghoz értünk. Megfelelő menedéknek tűnt esőzések és villámlások idejére, kellően tágas volt hozzá. Innentől még meredekebb lett az út, viszont a morénás jelleg megmaradt. Mindig elcsodálkozok ilyenkor, hogy hogyan lehet még egyben a hegy, amikor ennyire fogy. Nagyon erodálódik, minden egyes túrázó minden lépésével jó pár köbméter kavicsot tol egyre lejjebb, főleg lejtmenetben, amikor ki is használja a kavicsok folyását.

Felértünk közvetlenül a csúcs alá, ahol egy mászós rész következett. Ezt a szakaszt felszerelés nélkül nem szabad bevállalni. Felvettük a beülőt, a kantárt, meg a sisakot (bár a sisak végig ajánlott a kőhullás miatt), és az öltözködés közben meglepve szemléltük, hogy elkezdett szállingózni a hó. Július 18-án, ami a nyár kellős közepe. Én persze csak egy rövidnadrágban voltam, mert eredetileg nem is ebbe az országba, nem is ezen hegyek közé készültem amikor elindultam otthonról, csak ugyebár a nemzetközi helyzet mostanában meglehetősen képlékeny.

Meredek, morénás emelkedő a Razor alatt
Meredek, morénás emelkedő a Razor alatt

A táskámat lent hagytam a fal tövében. Élveztem a mászást, habár a hideg vasakat markolászva teljesen elfagyott a kezem. A finis ott is volt a fal után húsz méterrel. 11:30-ra értünk fel a 2601 méter magas csúcsra, a tábla tehát jól saccolta az időigényt. Sajnos a felhők épp a csúcs magasságában terültek szét, így nem sok panoráma jutott, bár lefelé nézve néhol átsejlett a táj. Ettől függetlenül a sikerélmény megadatott, hisz ott álldogálhattam a borotva élén. Volt fent egy tinta áztatta csúcsfüzet, abba is beírtuk magunkat. Nem maradtunk sokáig, indultunk is vissza.

Indulunk a Razorról lefelé
Indulunk a Razorról lefelé

A falon lemászás után kisebb tömeg torlódott össze a beszálló pont körül. A mászócuccot elpakoltam, helyette előszedtem a botomat, mert jelentős és meredek szintcsökkenés várt ránk. Az aprókavicsos a lefelé menetben nagyon csúszott. Lejjebb érve a hószállingózás átcsapott csepergésbe, mire visszaértünk a menedékházhoz, már szépen esett. Begyűjtöttük a cuccainkat, és beiktattunk egy óra pihenőt. Mivel túl sok ember volt odabenn, én inkább kint kajáltam az eső nézése közben.

A Vrata völgyi parkolóhoz új úton ereszkedtünk le. A csapadék miatt innentől nem készítettem sem képeket sem videófelvételeket, pedig a Sovatna völgy volt talán a legszebb része a túrának. Az irtó meredek lejtmenet közben szemben végig a Triglav hirtelen fala látszott. Az eső mellé erős szél is párosult, eléggé kellemetlen volt, teljesen átázott mindenem. Az erdő szintjére leérve már éreztem, hogy ebből durva izomláz lesz. A csapat egyik tagjánál volt rendes GPS készülék, ami ha jól emlékszem 2300 méter ereszkedést számolt összesen erre a napra.

Visszatértünk a jól bevált kempingbe. Kellemes fáradtsággal a testemben, száraz ruhákra váltva, jólesett a pizza és a kártyázgatás. Ismét nem csalódtam a szlovén hegyekben. Sok szép túraútvonal maradt még az országban felfedezetlenül, be kellene járni az egészet. Az izomlázzal nem is tévedtem, a túra után négy napig alig tudtam megmozdulni, főleg a lefelé lépkedés jelentett kihívást.

A túráról készült összefoglaló videó ITT látható.

A Vrata völgy reggel
A Vrata völgy reggel
A zöld-fehér a jellemző szín nyáron
A zöld-fehér a jellemző szín nyáron
A kövek között is megélnek
A kövek között is megélnek
A Vrata völgy az erdő szintről
A Vrata völgy az erdő szintről
Szép meredek mészkő fal
Szép meredek mészkő fal
A Razor csúcs keleti irányból nézve
A Razor csúcs keleti irányból nézve
Hófolt a kövek között
Hófolt a kövek között
A Prag útvonal szemből
A Prag útvonal szemből
Ember a Križ csúcson
Ember a Križ csúcson