Nong Khiaw és Muang Ngoy

Az általam legjobban várt helyszínen hegyek, folyók és barlangok garantálták az aktív szórakozást a természetben, vidéki, falusias környezetben. Mondhatni, ezért jöttem Laoszba.

Luang Prabangból háromórás buszútként kínálták Nong Khiaw elérését, de három óra csak az volt, mire a pályaudvaron összejött annyi ember, hogy elinduljon a busz. Az utat hosszabbította még egy kötelező fél órás szünet félúton az egyik faluban, ahol a sofőr ingyen eszik ha visz oda embereket, illetve egy útleszakadás közvetlenül a cél előtt. Egy nagy erőgép görgetett óriási köveket és lökte be őket az útról folyóba. A háromórás buszútról annyit, hogy reggel 7-kor ébredtem, és délután 3-ra értem célba. A jegyet nem éri meg jegyirodán át foglalni, mert sokat tesznek rá. A legolcsóbb árért közvetlenül a pályaudvarra kell menni. Egy ilyen út reális ára 50.000 kip, vagyis 1600 forint.

Nong Khiaw látképe a Nang None egyes számú kilátójából tiszta időben
Nong Khiaw látképe a Nang None egyes számú kilátójából tiszta időben

Nong Khiaw azonnal megtetszett. A kanyargó Ou folyó partján, hatalmas hegyek ölelésében fekszik. Nagyon látványos, minden irányban hirtelen emelkedésű, érdekes formájú karszthegyek vannak. A kis faluban kb. ezer ember él. Teljesen vidék, közvilágítás sincs. Olcsó vendégházak viszont vannak, és jó kajáldák is, úgyhogy a kényelmes lét garantált, ráadásul nyugodt környezetben. Az időjárás változatlanul meleg volt, viszont utam során először itt bukkantak elő felhők, és a levegő is jóval párásabb volt. A pára és a reggeli rendszeres köd a folyó és a település zártsága miatt lehet.

Amint kiszálltam a buszból és sétáltam az utcákon szállás után kutatva, a hegyeket kémlelve kiszúrtam három kilátóhely esőbeállóit. Egy ködös reggelen indultam neki a Nang None nevű kettős kilátónak, amikhez közös út vezet fel. 15.000 kipet kellett fizetni a jegyért egy asszonynak a főútról nyíló feljáratnál. A sűrű növényzettel borított ködös hegynek volt egy misztikus hangulata. A sziklás terepen való meredek emelkedés és a párás levegő miatt öt perc alatt ronggyá áztam. Kellemetlen volt picit, de aztán belegondoltam, hogy micsoda luxus ez egy februári napon.

A Nang None kilátó felé haladva a ködös sűrűben
A Nang None kilátó felé haladva a ködös sűrűben

Az út 80%-ánál van az elágazás az első és a második kilátó között. Mindkettőt érdemes megnézni, ha már arra jár az ember. A kettes számú 50 méterrel magasabban van, és kicsit más szögből lehet látni a falut és a hegyeket. Az egyeshez normál tempóban egy óra alatt lehet felérni, ennyi idő elég a 300 méter szintemelkedéshez. Első alkalommal nem volt szerencsém a kilátással. Vártam sokat, de a köd csak nem oszlott el, pedig nagyon gyorsan szállt. Mindössze a faluból lehetett egy darabkát látni. Átmásztam a ketteshez, ott is elidőztem, akkor már kezdett tisztulni a kép. Többet mutatott már magából a környék, de nem fedte fel magát teljesen, így úgy vonultam le a hegyről, hogy jövök én még fel ide.

Ezután elindultam a Pha Tok barlang felé. Van egy nagy híd a folyón, azon kellett átsétálni és 3 kilométert menni. Nálam a barlangokkal az a szomorú helyzet állt elő, mint a snorkellezéssel. Ahogyan a víz alatti világ megtekintését csúcsra járattam a Bunaken-szigetekkel, úgy a barlangokét a Vang Vieng körüliekkel. De ettől függetlenül szívesen bementem, és bemegyek mindegyikbe ezután is. Nem voltak cseppkövek odabenn, és semmi érdekes formáció sem, ami abból fakad, hogy aktívan lakott barlang volt ez, a háború alatt ide menekültek az emberek.

A teljes panoráma egy kis szelete a Pha Dang kilátóból tiszta időben
A teljes panoráma egy kis szelete a Pha Dang kilátóból tiszta időben

Naplementére időzítettem a Pha Dang kilátót. Ez van a legmagasabban, 820 méter körül, de könnyebb terep vezet fel, mint a másik kilátókhoz. Népszerűbb is, sokan járnak fel naplementét nézni, sőt, ami meglepett, hogy többen ott éjszakáztak fenn, hogy a napfelkeltét is megnézzék. Nem hülyeség, a szálláson is lehet így spórolni. Sajnos elég párás volt a levegő, így nem volt tiszta a kép teljesen, de ettől függetlenül szenzációs, 360 fokos panorámában gyönyörködhettem. A friss, erdei levegőből jó nagyokat szippantottam. Rengeteget nézegettem ezt a helyet még odahaza a számítógépen. Jó érzés az, amikor az addig csak képernyőn látott világot a valóságban is eléri az ember. Sokáig elidőztem, lefelé már fejlámpával kellett ereszkednem.

A faluban az aszfaltozott főút mellett található minden vendéglátóegység, így a legtöbb turista is, viszont letérve a vékony földutakra, el lehet érni az igazi, nyugis központot, ahol csak helyiek fordulnak meg. Ez a falu legjobb része. Itt van az árnyékosban az igazi piac, ahol olcsón lehet sárga, érett mangót venni, és itt lehet rálelni olyan ínyencségekre, mint mindenféle döglött rágcsálók és madarak. Ezen a részen vannak iskolák, focipályák és templomok, ahol meg lehet figyelni a helyiek hétköznapi dolgait.

A nong khiawi piac kínálatából
A nong khiawi piac kínálatából

Jó látni, hogy rengetegen sportolnak. Minden korosztály és mindkét nem képviselteti magát. A suliudvarokon a legnépszerűbbek a röplabda, tollaslabda, és a foci. Naplemente körül nyüzsög a leginkább a falu, amikor már nincs olyan meleg. Gyerekek bicikliznek az utakon, sokan futnak is, a sportpályák tömve vannak, sötétedésig rúgják a labdát, mint mi tettük anno. A kerítésnek támaszkodva sokáig elnéztem a játékukat, mert visszaidézte a gyerekkoromat. Legszívesebben beszálltam volna a meccsbe.

Következő napomon biciklivel jártam be a környéket. Egy mountain bike bérlése nem olcsó, 50.000 kip egy napra, de az olcsóbb városi biciklikkel semeddig nem lehetne eljutni. Egy jó minőségű mountain bike elengedhetetlen. Elég leharcolt bicikliket kínálnak, ezért bérlés előtt mindig ellenőrizni kell legalább a fékeket és a kerekek keménységét. Az ülésmagasság tíz centivel magasabbra állítását követően, az elindulás után pedig a váltókat kell végigzongorázni, mert azút során aktívan kell használni. Sokszor gondoltam a saját bicajomra, hogy de jó lenne, ha most itt lenne velem.

Folyó mellett haladt az út délkeletnek
Folyó mellett haladt az út délkeletnek

Ködszitálásban indultam útnak délkelet felé. Először éreztem hűvöset Laoszban, eddig azt hittem, ez csak legenda. A barlangig ismerős volt a terep. Ebbe az irányba végig jó minőségű aszfaltozott út van, viszont egyetlen méter vízszintes nincs benne. Végig hullámvasút. Lefelé gurulás, felfelé mókuskerék.

Mivel folyó mellett haladt az út, ezért sokszor megálltam kiülni a vízpartra. Egy helyen még egy kis vízesés is van, ami a faluban is be van reklámozva, pedig nem nagy szám. Ráadásul nagyon szemetes, mint minden, végig az út mellett. Egy konkrét szeméttelep mellett is elhaladtam. A gyönyörű természet közepén a hegynyi összedobált szemét látványa eléggé elrontotta a hangulatomat. Amúgy jellemző, hogy a szakadékok és folyómedrek is tele vannak dobálva, gondolom úgy vannak vele, hogy majd ha jön az esős évszak, akkor a folyó elviszi a szemetet. Szomorú.

Két falun is áthaladtam, egészen Huang Poung-ig tekertem. Ekkorra már sütött a nap rendesen. Sokat dobott a hangulatomon, hogy miközben a legkisebb fokozatban izzadtam fel magamat egy domb tetejére, közben a falvakból a kissrácok szurkoltak nekem, és tekerés közben bíztatásként pacsiztak. Biztos nem látnak sok nyugati embert, aki önszántából kínlódik. A hegyekkel tűzdelt tájban biciklizni így nagyon jó élmény volt. Minden kanyar után más szögből látszottak a hegyek, egy másik arcukat megmutatva. Nagy forgalom nem volt, percente jött egy-egy motoros.

Szép hegyek között lehet biciklizni
Szép hegyek között lehet biciklizni

Visszatérve Nong Khiawba, egy kiadós ebédet követően indultam is tovább, ezúttal északnak. Ez az út az első méterétől kezdve katasztrofális. Ugyanúgy nincs benne vízszintes sehol, de ez már nem is aszfaltozott, hanem göröngyös földút, nagy kátyúkkal. A kátyú néha akkora volt, hogy gyerekek fürödtek benne, és a bringát át kellett emelni rajtuk.

Hatxao településénél az út mellől kiáltottak utánam, hogy waterfall. Megálltam, egy jegyárus néni volt, aki javasolta, hogy nézzem meg az itteni vízesést. Nem is tudtam, hogy van itt. Jólesett lerakni a bicajt és kicsit sétálni. Egy kilométert kellett befelé haladni a tűző melegben. Egy nem magas, viszont árnyékos helyen lévő, fürdőzésre is alkalmas vízesés volt az út végén. Gondoltam, aláállok, és leveretem magamról az izzadtságot és a rám ragadt porréteget, viszont akkora pókhálókat és bennük pókokat véltem felfedezni, hogy nem volt merszem áthatolni rajtuk, így csak a lábamat áztattam a folyóban. A háromszáz forintos jegyár tartalmazhatná a pókhálózást.

Sok vízszintes nem volt
Sok vízszintes nem volt

A hűsölés után tekertem tovább, egészen Sopvan faluig. Nem semmi ezeket a falvakat végignézni. Nem is kell megállni bennük, elég szép lassan áttekerni rajtuk. Mintha egy teljesen más világba, vagy más korszakba csöppenne az ember. Még laoszi mércével mérve is múltidő, nem még Európából érkezve. A legfurább látvány talán az árokparti tetvészkedés, egymás hajának alapos átvizsgálása élősködők után kutatva. Én ilyenkor mindig betolakodónak érzem magam, hisz egy kis, szűk közösség életébe zavarok bele, ezért nem időzök sokat.

Lehetett volna még tovább haladni, de az út miatt az már tényleg csak önszivatás lett volna, illetve szegény bicikli is már kezdett fura hangokat kiadni, ezért visszatértem Nong Khiawba, és elindultam nyugati irányba, a Pha Kuang barlang felé. Az erőgépek még mindig dolgoztak a leszakadt útszakaszon, ezért a forgalom felváltva várakozott, én biciklivel gyorsan elgurultam mellettük. A barlang nem rossz, csak nagyon szűk. Ahol hasalva kellett haladni, azt még bevállaltam, de utána egy olyan pici lyuk következett, ahol a laosziak közül is csak az alacsonyabb növésűek férnek át, ha koplalnak előtte egy hétig, úgyhogy feladtam. Azért nem semmi belegondolni abba, hogy a háború alatt ezekben a barlangokban vészeltek át az emberek. Már ment le a Nap, amikor leadtam a megfáradt bringát. Összesen 50 kilométert tekertem ezen a napon, ami az útviszonyokat és a terepet nézve volt rengeteg.

Nong Khiaw egy kis szeglete az Ou folyó partján
Nong Khiaw egy kis szeglete az Ou folyó partján

Muang Ngoy húsz kilomoéterre van északra Nong Khiawtól, megközelíteni csak hajóval lehet, az Ou folyón sordásiránynak szembe haladva. Nem kell előfoglalni, a kikötőben lehet jegyet váltani 25.000 kip-ért. 10:30-kor és 14:30-kor indulnak a hajók. Persze ezek az időpontok laoszi értelemben értendőek.

Közvetlenül a kikötő mellett szálltam meg, de mégis nehézkes volt lejutnom oda, mert először az utazás során előjött rajtam az idegen világokban szinte kötelezően átvészelendő fosóbaj. Utazáskor az ember immunrendszere legyengül, mivel nem tud olyan minőségű tápanyagokat fogyasztani mint odahaza, és ehhez párosul egy megnövekedett napi aktivitási szint is, ami tovább zsigereli a szervezetet. A gyomorrontás vagy gyomorfertőzés nagyon kellemetlen. Nem is a vécézés miatt, hanem mert teljesen legyengíti és elkedvetleníti az embert.

10:30-kor, a hullámzó mólón vártam a nem jövő hajóra. Aztán 11 körül megkezdődött a csónakba való beszállás és berakodás egy olyan balfaszkodás keretében, amit tanítani kellene. Miután mindenki befészkelte magát a tíz centi magas padozatra, ölében a hátizsákját szorítva, és az összes rakomány is be lett pakolva, egy tonna erőspaprikával és egy hifitoronnyal együtt, és már megmozdulni nem lehetett, csak azután kezdett el a csónakos körbejárni és elkérni a jegyeket. Ami után kiderült, hogy valakinek át kell ülnie a mellettünk himbálódzó, folyton nekünk ütköző, másik szerencsétlenkedő hajóra. Ezek azok a dolgok Laoszban, amiken remekül szórakozik az ember, feltéve, ha egészséges. Betegen viszont eszméletlen kín volt.

A karszthegyek látványa a folyóból
A karszthegyek látványa a folyóból

A hajókon mindig rámjön a hányinger, még egészségesen is. Ez a motoros csónak viszont remekül szelte a vizet, így problémám csak azzal volt, hogy olyan pózban kellett ülnöm egy órán át, ami után kérdéses volt, hogy fel tudok-e majd kelni. Az út egyébként nagyon szép. A karszthegyek között siklani, közben a folyóparti vízibivaly csordák fürdőjét nézni, önmagában megéri a 800 forintos jegyárát.

Kikötéskor a szállások tulajai már ott álltak a lépcsőn, és lecsaptak a sajgó végtagjaikat nyújtó turistákra. Nekem ez épp kapóra jött, mert mielőbb kellett egy ágy és egy WC. A felkínált folyóparti, hegyekre néző, minimalista bungaló ennél a két dolognál nem is nyújtott sokkal többet. Napi 2600 forintért rábólintottam, és magas lázzal bezuhantam az ágyba.

Muang Ngoy egyetlen utcája
Muang Ngoy egyetlen utcája

Muang Ngoy egyetlen utcából áll a folyóparton. De annak az utcának olyan hangulata van, ami gyógyító erővel bír. Egy poros földút, amit faépületek — többnyire éttermek — szegélyeznek, és az egészet hatalmas hegyek veszik körül. Tíz perc alatt az elejétől a végéig be lehet járni úgy, hogy közben az ember lábai között csirkék szaladgálnak. Ajánlott nagyon lassan fel-alá sétálni, akár ötször egymás után. Soha nem lehet megúnni, ahogy a viccesen helytelen angolsággal felírt táblák olvasgatását sem. A falu két végében van egy-egy templom. Nekem a déli tetszett jobban, mert elhagyatottabb, általában teljesen egyedül voltam ott. A térképem jelzett egy gyógyszertárat is, gondoltam felkeresem, mert aggódtam a lázam miatt.

Azokon a területeken, ahol a malária, a dengue-láz és egyéb, lázzal járó megbetegedések gyakoriak, a helyes viselkedés az, ha amint lázat érez az ember, a legrosszabbat feltételezi, és csináltat egy vértesztet. Az időtényező a legfontosabb, mivel akkor válnak halálossá ezek a megbetegedések, ha sokáig nincsenek kezelve, és a vérben elszaporodnak a paraziták. Időben elcsípve a bajt, gyógyszeres kezeléssel kiölhető a szervezetből. Az én esetemben elég egyértelmű volt, hogy a gyomorrontás következménye a láz, de azért biztos ami biztos.

Úton Ban Na felé
Úton Ban Na felé

Egy bácsinak köszöntem oda a gyógyszeres bódéban. Tudott angolul. Elbeszélgettünk a maláriáról, de mondta, hogy itt inkább a dengue-láz van jelen. Azt is mondta, hogy itt nincs vérteszt, ahhoz egészen Luang Prabangba kell menni. Adott olcsón lázcsillapítót, de mielőtt elfogadtam volna, a dobozon vastagon álló port lesöpörve ellenőriztem a lejárati időt. A bácsi még a diplomáját is előszedte és büszkén mutogatta. Megköszöntem a segítségét, és kiszédelegtem.

A szállásomra visszaérve, a tulaj mondta, hogy van itt rendes kórház, vérteszttel. A bácsi tehát nem tudta azt, hogy az egyetlen utcából álló falujában van kórház, ahol tesztet is végeznek. És valóban, a főútról letérve megtaláltam a kórház épületét, ahol egy fiatal, angolul is tudó srác kivizsgált. Megcsináltattam életem első malária tesztjét, ami szerencsére negatív lett. Ezek után egy rossz szót sem szólok Laosz egészségügyi rendszeréről.

Tham Kang barlangfürdő
Tham Kang barlangfürdő

Másnap tettem egy kisebb túrát a falutól keleti irányba. Van ott egy felfedezésre érdemes barlang, a Tham Kang. Minden barlang egyedi. Ebben az volt a különlegesség, hogy egy patak folyt át rajta. Néhol csak hallani lehetett a zúgást, de volt ahol előbukkant a patak. Sőt, a barlang előterében akár fürödni is lehetett a kristálytiszta vízben, sokszáz hal társaságában.

A 10.000 kip jegyár nem csak a barlangba érvényes, hanem egyben a keleti falvak felé való továbbhaladáshoz is szükséges. Először Houay Bo felé indultam el, és egészségesen biztosan át is verekedtem volna magamat a bozótoson hogy elérjem, de egy súlyos kővel a gyomromban ezt a szükségtelen kihívást ezúttal feladtam, és inkább Ban Na felé vettem az irányt. A földeken sétálva kis szerencsével lehet látni bivalyokat. Aki biztosra akar menni, az üljön ki egy tó vagy pocsolya partjára délidőben. A reggeli legelő etapot követően a nagy meleg alatt biztosan lesz pár tulok aki abban fog hűsölni.

Kedves bivaly család
Kedves bivaly család

A falvakra a legjobb szó a szegényes. Amivel alapvetően nincs baj. A poros utak, a faházak, a szaladgáló állatok a házak körül és az utakon, a lakosok "semmittevése", kellemes életképet mutatnak. Újabban persze igyekeznek már betonból építkezni. A vakolatlanul és nyílászárók nélkül maradt kockabunkerek nem tájidegenek, remekül hozzáadnak a szegényesség érzéséhez. A gyerekek az építkezések melletti sóderhalmon felborított taligát, mint játékot találják meg, és tolják egymást benne. A házak berendezése minimális. A szőnyeggel borított szoba négy sarkába rongyok vannak dobálva, a központi elem pedig a TV, mindenki azt nézi. A fürdőszoba egy különálló, lemezekkel elhatárolt építmény, amin belül vödörből locsolják magukra a vizet.

Ami nagyon bosszantó számomra, az a folytonos hangzavar, amit a laoszi embernek mindig, mindenhol muszáj produkálnia. Ha épp nincs munkával járó zaj, sem harákolás, akkor vagy motrot járatnak csak úgy, vagy kihangosítva hallgatják a telefont, vagy hangosan énekelnek. A nagy divat a karaoke, hamisan óbégatva. Napszakra való tekintet nélkül kapcsolnak be hangfalakat kopp hangerőn úgy, hogy a hegyekről visszhangzik az aktuális sláger, valami romantikus nóta nyávogó férfiak előadásában. Abban a pár hajnali órában, amikor végre nem lenne semmi zaj, akkor meg a kakasok kukorékolnak versenyt. Egy hónap után bizton mondhatom, hogy ezeknek az embereknek tényleg létfontosságú az, hogy egy pillanatra se legyen csend körülöttük. Roppant idegesítő.

Muang Ngoy települése a Phanoy kilátóról
Muang Ngoy települése a Phanoy kilátóról

Másnapra már sokkal jobban éreztem magam, így újra az aktívabb kikapcsolódást választottam.Elsőként a Phanoy kilátóhoz másztam fel, a falutól északra. 530 méteren van, de a falu is 350 körül, szóval nem kellett sokat mászni. Tiszta idő volt, szép kilátás nyílt körbe a környékre. Mivel sokáig ültem ott csendben, így a természet közelebb jött hozzám. Sárga énekesmadarak jelentek meg a fákon, illetve volt egy egészen pici, vörös fejű madár is, ami csak a vörös levelű fákat járta, azok nektárját szipolyozta, teljesen beleolvadva a környezetébe. Lefelé egy másik úton is lehetett menni, változatosabb volt azt választani. Ezt a helyet mindenkinek ajánlom, 10.000 kip az ára.

Szintén ajánlom a Phanoy barlangot, ami mellette van, de egy másik helyről nyílik, gondolom hogy újra lehessen jegyet szedni. Jó barlang, hosszasan kanyarog. Van benne egy-két elágazó is. A végén lévő lyukakba pici buddha szobrokat rakosgattak ki. Papírpénzek voltak bedugdosva közéjük, illetve pár külföldi érme. Eszembe jutott, hogy én is cipelek fölösleges forint érméket magammal, így kiraktam ide párat közülük. Vajon jár-e valamikor erre magyar ember, aki a barlang végéig is elmegy, és rácsodálkozik a forintokra? Ki tudja. A turisták 90%-a itt francia, meg izraeli, a maradék meg német. Ide még a kínai áradat sem jut el, ami kétségkívül nagy előnye a helynek.

Nem akaródzott kimennem a barlangból. Lekapcsoltam a lámpát, és úgy éreztem, hogy jobban érzem magam ott a csöndben, a kövek között, mint odakinn a zsibongó emberek között. Elgondolkoztam, hogy még szállásnak sem lenne rossz egy ilyen barlang, odabenn tuti jobbat tudnék aludni. A barlanghoz picit fönnebb tartozik egy kilátó is, ami alacsonyabban van, mint az előző, és nincs is olyan panorámája, viszont ha már a barlangig felment az ember, megéri a kilátóba is felnézni. Aki pedig nagyon szemfüles, az találhat magának egy külön nem jelzett, jutalom barlangot is!

A Pha Boom az utcáról nézve
A Pha Boom az utcáról nézve

Mivel örültem, hogy újra egészséges vagyok, és nagyon lendületben voltam, ezért a környék harmadik kilátóját, a Pha Boom-ot vettem célba. Ez azon a hatalmas hegyen van, ami a főutcán délnek haladva látszik. Nem tudom miért, de egyedüli kivételként a jegyet itt nem a hegy lábánál, hanem az egyik étteremben kellett megváltni. Mivel nem tudott jegyet adni a srác, ezért az volt a bizonyíték, hogy csináltunk egy közös képet a mobilommal, amin épp átadom a 20.000 kipet. Megkérdeztem, hogy hol van a kilátó a hegyen, mert nem látni lentről semmit, és azt mondta, hogy a hegy legtetején van.

Egy folyóátkeléssel kezdődött a túra, majd miután a fényképet bemutattam a jegyszedőnek, az mondta, hogy sebességtől függően másféltől, három óra alatt lehet felérni a csúcsra. Kettő után járt kicsivel, így még gondoltam belefér ez a mászás. Úgy, ahogy látszik a hegy szemből, toronyiránt kell felmenni rá. Az elejétől kezdve elég meredek, de féltávig nagyon élvezetes a haladás, mert kötelek is segítenek, illetve lépcsőzetesen lehet lépkedni. Egy óra alatt el is jutottam a középső kilátóhelyig, ami egy kis tisztás 700 méteren, ahonnan szép rálátás nyílt a falura.

Kilátás a Pha Boom tetejéről Muang Ngoy felé
Kilátás a Pha Boom tetejéről Muang Ngoy felé

Onnantól viszont horrorba váltott a műfaj. Sem lépcsőzetesség, sem köteles segítség nem volt már, cserébe sokkal meredekebb, néhol teljesen függőleges parton kellett mászni. A sziklák, a gyökerek, a bambusz szárak nyújtottak segítséget. Minden egyes fogást és lépést nagyon meg kellett nézni. Végig nagy koncentrációt igényelt a mászás, vártam, hogy jöjjön legalább egy pihenő pont, ami nem olyan meredek, vagy ahol meg lehet állni pihenni, de a hegy nem kegyelmezett. Végig kellett kapaszkodni, és a vádlim is jól beégett már. Nagyon hosszan tartóan volt konstans nehéz a kihívás. Volt két kulcspont, ahol kicsit féltem is, és mérlegeltem a visszafordulást. Szerencsére nem adtam fel, és ezen pontok után nem sokkal már a cél következett.

Odafenn, a hegyes sziklás csúcsra kiülve a kihívásnak megfelelő mértékű jutalmat kaptam. Szenzációs panoráma nyílt Nong Khiaw és Muang Ngoy felé egyaránt. Szűk két óra volt az út fel, majd fél órát pihentem és nézelődtem odafenn, úgyhogy már narancssárgás, délutáni fények mellett készíthettem a fotókat. A faluban 1240 méteresnek hirdetik a hegyet, de ez elég nagy mellélövés, mert lemértem, és kb. 920 méter magas. Elnéztem volna még a tájat, viszont számolnom kellett az idővel, nem akartam, hogy a nehéz szakaszon lefelé rámsötétedjen. Elbúcsúztam a hegytető éles köveitől, majd elindultam lefelé.

Kilátás a Pha Boom tetejéről Nong Khiaw irányába
Kilátás a Pha Boom tetejéről Nong Khiaw irányába

Az ereszkedés rosszabb, mint az emelkedés.Felfelé irányba haladva a gravitáció, mint autót a motorfék, természetesen lassít. A gázzal és a motorfékkel szépen kontrollálható a haladás. Lefelé viszont a gravitáció is gyorsít,és nincs olyan természetes erő, ami felfelé húzva ellent tartana. A helyes ereszkedési technika az, mintha a felfelé mászás videószalagját fordítva játszanánk le. Tehát nem szemből kell előre menni, hanem háttal, ugyanazokat a mozdulatokat visszafelé ismételve lefelé lépkedve. Annyi előny van lefelé, hogy a kulcs fogáspontokat felfelé már felderítette az ember. A környezet ebből a szempontból nagyon hálás, mert ezek a sziklák lyukacsosak, töredezettek, sok fogás van rajtuk, és a növények gyökérzete is sokszor volt épp jó helyen. A mászás tehát roppant élvezetes volt, viszont mentálisan is nagyon leterhelt, az agyam már lazítani akart, el akarta terelni a gondolatokat máshová, de mivel még volt az ereszkedésből, ami 100%-os koncentrációt igényelt, ezért ezt nem engedhettem meg neki, a jelenben kellett tartanom magam. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor a középső kilátóig leértem, még természetes fény mellett. Ez a szakasz életem mászása volt. A vang viengi mászásoknál is jóval nehezebb volt ez.

A köteles segítség nagy könnyebbséget jelentett ezután lefelé, viszont nagyon gyorsan besötétedett. A fejlámpámat is elő kellett szednem. Azért lett hirtelen sötét, mert borulás jött! Először az egy hónap alatt, amióta az országban voltam. Eleredt az eső, majd épp mire leértem a jegyszedő bódéjához, elképesztő vihar alakult ki, a vizet mintha dézsából öntötték volna. Meghúzódtam a bódéban, és azon csodálkoztam, hogy a középső kilátóban szétnézve még tiszta égboltot láttam. Amelyik vihar ilyen gyorsan jön, az nagyon gyorsan el is megy. Negyed órát várakoztam, miközben megállás nélkül villámlott. Amikor elállt az eső, utamat egy fejlámpás folyóátkeléssel folytattam. Jó volt a lábamat áztatva hosszában haladni a símogató folyóban. A túracipőmet nem is vettem vissza utána, mert ahol eddig por volt (mindenhol), ott mély, csúszós sár lett, és jobb volt mezítláb közlekedni.

Mocskosan, izzadtan, elázva, sarasan sétáltam be a koromsötét faluba, ahol a vihar miatt elment az áram. A vendéglőkben gyertya- és fejlámpafény mellett ettek az emberek. Az egyik helyen megkérdeztem, hogy leganyézhatom-e magam. Megengedték, így a csutak után be is ültem vacsorázni. A dupla adag sült rizs is simán bement. Milyen fura, amikor egy nappal ezelőtt még betegen kínlódva haza akartam menni, nem gondoltam, hogy a következő nap életem egy felejthetetlen napja lesz. A Pha Boom-ot a középső kilátóig mindenkinek ajánlom, utána meg úgyis egyénfüggő, hogy megy-e tovább az ember vagy sem. Mindenesetre délután 2 után ne induljon neki senki.

Az Ou folyó túloldala a reggeli boruláskor
Az Ou folyó túloldala a reggeli boruláskor

A másnap reggel ismét borús volt és esett is. Először kellett előszednem a pulóveremet azóta, hogy odahaza a repülőn levettem magamról. A reggelimet a felhős és párás hegyek misztikus látványa mellett fogyasztottam el. Nagyon vicces jelenet volt, amikor a menüt tartalmazó könyvecskét kinyitotta a tulaj hölgy hogy válasszak, de mivel az elázott, így betűk már nem voltak benne, csak üres lapok. Utána csak pihengettem a szálláson, meg délután kimentem úszni a folyóhoz. Szuper, homokos partszakasz van, és a sodrás sem erős, át is úsztam a túlpartra, ahonnét nagyon szép a rálátás a falura. Megfigyeltem, hogy itt a tisztálkodás is közösségi esemény. Fiatal lányok jöttek fürödni. Hozták a piperekészletüket, ruhástól mentek be a vízbe, és hajat mostak a folyóban, közben jól elvihorásztak. Mellettük egy hajóács épp csónakot épített.

Kihasználva a folyó adta lehetőséget, úgy döntöttem, hogy a tömegközlekedés viszontagságait elkerülve, egyedül visszakajakozok Nong Khiawba. Mivel még nem kajakoztam, ismeretlen volt a műfaj, ezért tartottam a dologtól. Sikerült az árat durván lenyomni, mert még páran csatlakoztak a túrához. Viszont mivel ők később indultak, gyakorlatilag nem is találkoztam velük, így szerencsére egyedül nyomhattam.

Ilyen tájban kajakozni feledhetetlen élmény
Ilyen tájban kajakozni feledhetetlen élmény

Amikor a csónakos ember ellökött a parttól és sok szerencsét kívánt, én pedig az egyszemélyes kajakomban elkezdtem imbolyogni, úgy éreztem, hogy bármikor beborulhatok a vízbe. A nagy hátizsákomat a csónakos vitte a célhoz, nálam csak az értékeim, a fényképezőm meg a fontos dolgok voltak, egy vízálló táskában. Ettől függetlenül nagyon féltem, hogy beleesnek a cuccaim a vízbe, és elhagyom őket. Főleg akkor, amikor a mellettem elhaladó hajók nagy hullámokat keltettek. Már korábban ellestem más hajósoktól, hogy ilyenkor a hullámokkal szembefordulva, merőlegesen kell állni. Amikor oldalról lökdösi a víz a csónakot, az a veszélyesebb.

Először még az sem volt könnyű, hogy egyenesbe tartsam a csónakot. Kellett idő, amíg belejöttem, és mertem bátrabbakat húzni a lapáttal. Menet közben a csónakban is gyűlt a víz, hát ez egy ilyen vizes műfaj. Azokat a szakaszokat élveztem a legjobban, ahol összeszűkült a folyó, ezáltal nagyobb lett a sodrása, és sok örvény is kialakult. Ezeken a helyeken nem is az előrehaladás miatt kellett evezni, hisz azt elvégezte a sordás, hanem az örvények beforgató hatása ellen kellett megfelelő irányba lapátolni. Ügyesen vettem a hullámosabb részeket is, ekkor kezdtem el igazán élvezni a dolgot. A magyar igazi kajakos nemzet, a vérünkben van az evezés. Eszembe jutottak Vitray legendás kajak-kenu közvetítései, gyerekként azokon nőttünk fel. Amikor az út egyharmadához érve kikötöttem egy kis falunál, Sop Kengnél, a csehszlovák párost jó kilométeres hátrányban láttam magam mögött.

A gyönyörű rizsföldeken sok állat is él
A gyönyörű rizsföldeken sok állat is él

Jólesett kikecmeregni, mert hosszú távon nem túl kényelmes egy ilyen csónak. A megálló apropója a Tad Mook vízesés volt, amihez egy félórás gyalogtúra vezetett. Gyönyörű tájakon, farmokon, rizsföldeken haladt keresztül az út. Mindenfelé állatok voltak. Malacok túrtak, csirkék csipogtak, kacsák tollászkodtak, tehenek és bivalyok legeltek. És egy csepp szemét sem volt. Annyira baráti ez a környezet nekem, hogy le is tudnék telepedni egy ilyen helyen. Lélekemelő volt itt sétálni. Esős évszakban még jobb lehet, amikor a rizsföldek nem szárazak, hanem víz alatt vannak.

A vízesés szenzációs volt. A legtöbb helyen lépcsőzetes, de volt ahol két nagy esése volt egymás mellett, a legvégén pedig a legnagyobb zuhatag. Kiültem alá, és elfogyasztottam az ebédemet, ami a legegyszerűbb laoszi étel volt, a rizskarika. Összetevők: rizs. Fürödni is lehetett volna a vízesés aljában, viszont eleve vizes volt már mindenem, úgyhogy azt most kihagytam. Visszafelé indulva, a kettős vízesésnél táborozó csoporttársakat útbaigazítottam, hogy nem az az út vége, van még tovább is, ha felkapaszkodnak az oldalsó parton.

A Tad Mook vízesés fő zuhataga
A Tad Mook vízesés fő zuhataga

Visszaértem a partra, és mivel a táv kétharmada még hátra volt, alaposan bekentem magam naptejjel, illetve a tapasztaltak alapján átváltottam fürdőnadrágra. Igyekeztem növelni a csapásszámot, de a folyópart tele volt vízibivalyokkal, és mindig lelassítottam megnézni őket. Annyira örültem nekik. Ott fürödtek, némelyiknek alig látszott ki a feje a vízből, a többiek meg az árnyékosban dőltek el. Igazuk van, jól teszik, gondoltam. A távolban már Nong Khiaw karszthegységeinek kék sziluettje rajzolódott ki. Felismertem a parton Sopvan falut, ahol pár nappal ezelőtt már jártam biciklivel. Gondoltam, akkor kajakkal is menni fog. Amikor az egyik folyókanyarulat után megláttam a nagy hidat, már a célegyenesben éreztem magam, pedig még sok volt hátra, ráadásul eléggé elfáradtam. A huszadik kilométer után az ülőpozícióm már tarthatatlan volt, a karom is fáradt, és gyors áramlatok sem segítettek. De az élmény nagyszerűsége átsegített a holtponton. A híd alatt átcsusszanva a magyar egyes győzedelmeskedett, Doktorék a másodikok. Hatalmas hegyek között, szép természetben kajakozni, közben a parton hűsölő bivalyokat figyelni, remek egész napos program volt, ráadásul el is jutottam A pontból B pontba. Egy életre szóló élmény volt ez is. Még éjszaka is hullámzott velem az ágy.

Folyóparton hűsölő bivalycsorda
Folyóparton hűsölő bivalycsorda

Mivel korábban megígértem a nong khiawi kilátóknak, hogy még egyszer tiszta időben is felmegyek rájuk, ezért az utolsó ottani napomon fel is mentem. Ezúttal a Pha Danggal kezdtem, és a Nang None-n naplementéztem. Nem is tudom, hogy melyiket ajánljam, mindkét hely szuper. Rengeteg szép fényképet készítettem. Ráadásul olyan szerencsém volt, hogy a Nang None egyes kilátójában senki sem volt rajtam kívül. Naplementére mindenki a magasabban lévő kettest, vagy a Pha Dangot választotta. Látni lehetett, hogy alig férnek egymástól az emberek. Én pedig a helyes kilátóválasztással — ha a folyton a szemem előtt repkedő bogarakat leszámítjuk — nyugodtan, egyedül élhettem át a pillanatot. Remek búcsú volt ez a környéktől. Az itt eltöltött tíz nap fantasztikus volt. Épp amilyennek én Laoszt előzetesen elképzeltem, és amiért ide eljöttem.

Nong Khiaw a hídról nézve
Nong Khiaw a hídról nézve
Egy csónakos az Ou folyón
Egy csónakos az Ou folyón
Sportoló fiatalok
Sportoló fiatalok
Egy méter vízszintes szakasz sincs
Egy méter vízszintes szakasz sincs
A Tad Mook vízesés egyik szakasza
A Tad Mook vízesés egyik szakasza
Házak Sop Kengben
Házak Sop Kengben
Laoszi tipográfia
Laoszi tipográfia
A lennebbi Pha Noy kilátó
A lennebbi Pha Noy kilátó
Bicajozás közben jólesett szusszanni a folyóparton
Bicajozás közben jólesett szusszanni a folyóparton
Egy folyómeder
Egy folyómeder
Ezt a növényt a földhöz csapkodják, mielőtt a napon kiszárítják
Ezt a növényt a földhöz csapkodják, mielőtt a napon kiszárítják
Nang None 1 kilátó, sziklák és a falu
Nang None 1 kilátó, sziklák és a falu
Nang None 1 kilátó, nyugat felé nézve
Nang None 1 kilátó, nyugat felé nézve
A táj képe Ban Na felé sétálva
A táj képe Ban Na felé sétálva
Szép sárga madár a Pha Noy kilátónál
Szép sárga madár a Pha Noy kilátónál